Tekintettel a világ problémáinak nagyságrendjére, úgy tűnik, hogy az emberi kapcsolatok és szolidaritás apró cselekedetei, amelyeket mi irányítunk, olyanok, mintha sebtapaszokat tennénk a golyó ütötte sebekre. Vajon túl naivnak tűnik azt képzelni, hogy ezek a kis tettek bármiféle globális változást hozhatnak?
„A kutatások azt mutatják, hogy az egyéni kedvesség és az emberi kapcsolatok tényleg valódi hatást gyakorolhatnak a globális változásokra. Ez több szinten is igaz: az egyének, az emberek és intézmények, valamint a kultúrák között” – mondja Dr. Liza M. Hinchey pszichológus, az emberi kapcsolatok kutatója.
Ez az úgynevezett relációs mikroaktivizmus a változás igazi ereje – és a reménytelenség igazi ellenszereként szolgálhat, mert a globális problémákkal ellentétben ezeket az apró cselekedeteket az egyének irányítják.
Fotó: Depositphotos
Az elmélet a kapcsolatainkban válik valósággá
Elméletileg azt az elképzelést, hogy a kis, ember-ember közötti kommunikációk nagy léptékű hatást fejtenek ki, azzal magyarázzák, amit a pszichológusok kognitív disszonanciának neveznek: ez az a kényelmetlen érzés, amelyet akkor érzünk, ha valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, és belső feszültséget élünk át.
Például képzeljünk el két embert, akik kedvelik egymást. Az egyik úgy véli, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem kulcsfontosságú, a másik pedig azt, hogy az éghajlatváltozás politikai trükk. Fellép a kognitív disszonancia: kedvelik egymást, de nem értenek egyet.
Mivel az emberek egyensúlyra vágynak, minél jobban szeretik egymást, annál motiváltabbak lesznek arra, hogy meghallgassák a másikat.
Tehát minél jobban erősödik az emberek közötti kapcsolat, annál valószínűbb, hogy együtt fog érezni a tőle eltérő egyéni nézőpontokkal. Ha ezek az erőfeszítések kollektívak, növelhetik a megértést, az együttérzést és a közösséget az egész társadalomban. Az olyan kérdések, mint a háború és az elnyomás, mindent elsöprőnek és elméletinek tűnnek, de valósággá válhat a róluk való eszmecsere, ha kapcsolatba lépünk valakivel, akit ez érdekel.
Az emberi kapcsolódás apró mozzanatai változást érhetnek el
Számos tanulmány támasztja alá, hogy az ember-ember közötti kapcsolódási pontok nagyobb léptékű változásokra is képesek. Például az Egyesült Államok politikai megosztottságát tanulmányozó kutatók azt találták, hogy az önmagukat demokratának vagy republikánusnak valló résztvevők „nem szerették” a másik csoportba tartozó embereket, nagyrészt a másik erkölcsére vonatkozó negatív feltételezések miatt. A mindkét csoportba tartozó emberek arról is beszéltek, milyen fontosak számukra olyan erkölcsi normák, mint a tisztesség, a tisztelet, a hűség és a vágy, hogy kárt tegyenek a másikban.
Annak ellenére, hogy a résztvevők úgy gondolták, nem kedvelik egymást a politika alapján, mindannyian értékelték azokat a tulajdonságokat, amelyek előnyösek egy kapcsolatban.
„Minél többen bizonyítják egymásnak tetteikkel, hogy hűséges barátok és közösségtagok, annál inkább tompíthatják a nagyszabású társadalmi és politikai nézeteltéréseket” – jelenti ki a pszichológus.
Szerinte még meggyőzőbb egy másik tanulmány, ami jóval érzékletesebb nekünk, magyaroknak. Azok a magyar és román diákok, akik korábban egymással szembenálló társadalmi csoportokhoz tartoztak, azt mondták, mivel erős baráti kapcsolatban állnak egymással, javuló tendenciát észleltek a másik csoport felé. Az utóbbiba tartozó emberrel kötött barátságuk visszavetette a saját csoportjukoz való viszonyulásukat.
A kapcsolatok ápolása kis léptékben, de erőteljes hatással van a nagyszabású feszültségek csökkentésére.
Egy másik tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, milyen előítéleteink vannak egy olyan közösséggel szemben, amelyhez nem tartozunk, kívülállók vagyunk. Arra kérték a résztvevőket, reflektáljanak egy általuk ismert személy pozitív tulajdonságaira, vagy a sajátunkéira. Amikor a résztvevők valaki más pozitív tulajdonságairól írtak, nem pedig önmagukról, kisebb előítéletről számoltak be egy külső csoporttal szemben. Fontos látni, hogy az előítéletek helyett a másik megbecsülése felé mozdultak el. Tehát a face to face kapcsolatok megváltoztathatják a személyes attitűdöket. De vajon valóban hatással lehetnek-e a társadalmakra?
A törődés egy felfelé ívelő spirálba húzhat be
Minden ember be van ágyazva a saját környezetébe a körülötte lévő emberekkel és világgal, amit a pszichológusok szociális ökológiának neveznek. Az együttérző változás bárki társadalmi ökológiájának a szintjén hatással lehet az összes többi szintre, egyfajta pozitív visszacsatolási hurok vagy felfelé ívelő spirál formájában.
„Hihetetlen, mennyit haladhatunk a kölcsönös megértés felé azzal, hogy egyszerűen törődünk egymással. De mik azok a kis kapcsolódási pontok, amelyek erősítik a kapcsolatokat, a közösségeket, és befolyásolják a társadalmakat?” – teszi fel a kérdést Dr. Hinchey.
Klinikai munkájában a szándékos közösségépítés modelljét használja terápiaként súlyos mentális betegségekből felépülő embereknél. Véleménye szerint, ha a szándékos közösségépítés képes kezelni az emberi psziché leggyengébb állapotait, ebből az is következhet, hogy egy ilyen metódus az emberi társadalmak legrosszabb állapotainak kezeléséhez is hozzájárulhat.
