2p

A kötcsei piknikre érkező Orbán Viktor elárulta, miről fog beszélni zárt körben, és válaszolt pár újságírói kérdésre is.

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután érkezett Kötcsére, a jobboldal hagyományos, zárt körű piknikjére, ahol beszédet is mond. Az Index beszámolója szerint a miniszterelnök elárulta, délután zárt körben arról fog beszélni, „új világgazdaság jött létre, az új világgazdasághoz alkalmazkodnunk kell”, a siker pedig a gazdasági semlegesség hozhatja el.

A kormányfő azt is leszögezte, nem lehet vita a kormány és a jegybank között. Mint arról beszámoltunk, Matolcsy György jegybankelnök a nyíregyházi Közgazdász Vándorgyűlésen úttévesztésnek nevezte a mostani gazdaságpolitikát.

Később Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója azt mondta, már csak márciusig kell kibírniuk, mert akkor jár le a jelenlegi jegybankelnök mandátuma. Az erről írt főszerkesztői jegyzet itt olvasható:

A kormányfő a gazdasági semlegességgel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ki kell maradni a háborúból, nem szabad blokkosodni, a világgazdaság szereplőivel jó kapcsolatokat kell ápolni, ezt mutatja a Magyarországon működő német, amerikai, és kínai tőke volumene is. Az uniós forrásokról a miniszterelnök úgy fogalmazott, van 12 milliárd euró a számlán, ami alig várja, hogy bevonhassák a gazdaságba.

A miniszterelnök a fideszes holdudvar előtt az új gazdaságpolitikáról fog beszélni
A miniszterelnök a fideszes holdudvar előtt az új gazdaságpolitikáról fog beszélni
Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Orbán Viktor emellett több témában is válaszolt az őt elkapó újságíróknak:

  • Az egészségügyről azt mondta, nyolcezer orvossal több van, mint 2010-ben, megemelték a béreket, egyre több klimatizált helyiség van. „Minden évben megyünk előre az egészségügyben is, természetesen nem értünk a munka végére”. Hozzátette, az egészségügyért felelős államtitkár, Takács Péter egy volt kórházigazgató, őt nem lehet hőmérőkkel kioktatni szakmai kérdésekben.
  • A pártok támogatottságának kérdésében már most aláírná, hogy a Fidesz 45, a második helyezett pedig 30 százalékot kapjon.
  • A békemisszió ügyén folyamatosan dolgoznak, már júliusban leírta, mit kellene tenni, de ezt az Európai Unió nem fogadta el, és ezért rosszabb a helyzet, mint akkor.
  • A MÁV ügyében azt mondta, Lázár János „a leghatékonyabb miniszter”, mert az országbérletnek köszönhetően egyre többen utaznak vonaton.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!