2p

Vannak nagyon szigorú szakértők a földre lepotyogó élelmiszerek megítélésében. 

Érvényes-e az öt másodperces szabály? Erre volt kíváncsi a mértékadó amerikai fogyasztóvédelmi magazin, a Consumer Reports. A "szabály" azt jelenti, ha valaki leejt valami ennivalót a konyha kövére vagy a szoba padlójára, akkor megeheti azt, ha öt másodpercen belül felveszi a földről.

A legszigorúbb véleményt James E. Rogers élelmiszer-biztonsággal foglalkozó egyetemi professzor fogalmazza meg. Szerinte a leejtett ételt akkor sem szabad megenni, ha valaki egy villámgyors mozdulattal lényegében azonnal felveszi a földről. A szakértő soha nem tesz ilyet, és azt sem hagyja, hogy a gyerekei a szájukba tegyenek valamit, ami előtte a padlóval érintkezett.

Mi lesz a földön landoló ételekkel?
Mi lesz a földön landoló ételekkel?
Fotó: Konyhakiállítás

 

Ezt a hozzáállást indokolhatja egy 2016-os tanulmány, amit a Rutgers University kutatói készítettek. Ebben az áll, hogy a földön lévő baktériumok az esetek jelentős részében lényegében azonnal megtapadnak a leejtett ételen. E szerint az öt másodperces szabály csacsiság. A kutatásból az is kiderült, hogy bizonyos ételek jobban vonzzák ezeket, míg mások kevésbé.

A száraz ételen nehezebben kapaszkodnak meg, mint a nedvesen. További különbség, hogy a kerámiapadló fertőzőbb, mint a szőnyeg. Az a nyilvánvaló fogalomkörébe tartozik, hogy akik utcai cipőben járkálnak a lakásukban, azoknak tényleg tanácsos elkerülni a leejtett kaja elfogyasztását.

Ellentmond ugyanakkor mindennek, hogy a szakértők szerint igen kicsi a valószínűsége, hogy a lakás padlójáról felvett élelmiszer fogyasztása nyomán valaki megbetegedik. Az biztos, hogy ha van olyan baktérium a földön, amely képes betegséget okozni, akkor ez meg is fog történni. Következésképpen, aki biztosra megy, az nem eszi meg a leejtett kaját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!