3p

A közel-keleti helyzetben kiélesedtek a feszültségek. Mik voltak a nap legfontosabb eseményei?

  • Magyar idők szerint szerda estére összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát a közel-keleti fejlemények miatt, a téma a bejelentés szerint a régióban eszkalálódó feszültség lesz.
  • A nap legfontosabb híre, hogy szerda reggel Iszmail Haníjet, a Hamász politikai vezetőjét Irán fővárosában, Teheránban megölték. A Hamász gázai helyettes vezetője, Khalil Al-Hajja úgy fogalmazott, hogy a Hamász és Irán nem akar regionális háborút, de "van egy bűncselekmény, amelyet meg kell büntetni".
     
  • Antony Blinken amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem vett részt a Haniyeh elleni merényletben, és nem is tudott róla előzetesen.
     
  • Egyiptom szerint Haníje teheráni meggyilkolása után Izrael részéről hiányzik a politikai akarat a de-eszkalációra. Az egyiptomi külügyminisztérium közleménye szerint ez az eszkaláció, valamint az, hogy nem történt előrelépés a gázai tűzszüneti tárgyalásokon, tovább bonyolítja a helyzetet a régióban.
     
  • A Hezbollah megerősítette, hogy legfőbb katonai parancsnoka, Fuad Shukur meghalt egy izraeli csapásban Bejrút egyik déli külvárosában. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök úgy fogalmazott, Shukur volt a fő felelőse „12 gyermek és tinédzser lemészárlásának” az Izrael által megszállt Golán-fennsíkon vasárnap.
     
  • Netanjahu szerint Izrael „nem marad csendben”, mivel szavai szerint a bejrúti csapás óta Izrael „minden irányból fenyegetéseket kap”, mint mondta, minden forgatókönyvre felkészültek. Kijelentette, mindenki, aki Izrael ellen van, súlyos árat fog fizetni.
     
  • Az Al Jazeera közölte, hogy két újságírója meghalt a Gázai övezetet ért izraeli csapásban. Iszmail al-Ghoul és Rami al-Refee a Gáza északi részén lévő al-Shati táborban haltak meg, miközben a Hamász politikai vezetője, Iszmail Haníje házának közeléből tudósítottak. A csatorna állítása szerint az újságírók sajtómellényt viseltek, és autójuk is megfelelően jelölve volt.
     
  • Az ENSZ főtitkára, António Guterres szóvivője szerint a bejrúti és a teheráni támadások a közel-keleti konfliktus „veszélyes eszkalálódását” jelentik. A támadások „egy olyan pillanatban történnek, amikor minden erőfeszítésnek inkább a gázai tűzszünethez, az összes izraeli túsz szabadon bocsátásához, a gázai palesztinok számára nyújtott humanitárius segélyek tömeges növeléséhez, valamint a nyugalom visszatéréséhez kellene vezetnie” - fogalmazott Stephane Dujarric szóvivő közleményében.

(The Guardian, Al Jazeera)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!