2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.

Az YSK elnöke sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a voksok 99,43 százalékos feldolgozottsága mellett Erdogan 52,14 százalékkal áll az élen. Elmondása szerint az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke e részeredmény szerint a voksok 47,86 százalékát kapta meg. Yener aláhúzta: a még fel nem dolgozott szavazatok a jelenlegi helyzeten nem változtatnak, a nem végleges eredmény értelmében tehát Erdogant választották Törökország államfőjévé.

Szoros meccs volt. Fotó: Depositphotos
Szoros meccs volt. Fotó: Depositphotos

Erdogan egyébként már az este folyamán Isztambulban, a YSK-nak a szavazatok 75,42 százalékos feldolgozottsága melletti részeredményeire hivatkozva bejelentette győzelmét, és köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását. A török elnök, aki egy busz tetejéről intézett beszédet híveihez, azt hangoztatta, hogy a választás győztese Törökország és mind a 85 millió állampolgára. "Rászolgálunk a bizalmatokra" - fogadkozott.

Az államfő beszédében hozzátette: a CHP vélhetően számon kéri Kilicdaroglun a vereséget. Egyúttal jelezte: 2024-ben helyhatósági választások lesznek, és vissza szeretnék szerezni Isztambult a CHP-től. Erdogan Isztambulból a fővárosba, Ankarába repül, hogy az államfői palotánál mondjon ünnepi beszédet. Kilicdaroglu az esti órákban pártja ankarai székházában szólalt fel.

Az ellenzéki politikus rámutatott: szomorúsága igazi okai azok az óriási problémák, amelyek országára várnak. "Az utóbbi évek legigazságtalanabb választási kampányát éltük át" - vélekedett, és azt kérte választóitól, hogy támogassák a demokráciáért vívott harc folytatását. Az elnökválasztás második fordulója azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!