4p

Berlinben járt a miniszter, szép szavakat kapott - igaz, nem a kormányon lévő pártok képviselőitől.

Magyarországnak továbbra is sok barátja van Németországban - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Berlinben Kónya Imre volt belügyminiszter német nyelvű kötetének bemutatóján, amelyen részt vett a legnagyobb választói támogatottságú német párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) több vezető politikusa.

Gulyás Gergely a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte:

Németország fontos Magyarországnak, annak ellenére is, hogy "méltatlan viták" zajlanak Magyarországról a német politikában.

Az pedig, hogy Kónya Imre önéletrajzi kötetének bemutatóján Wolfgang Schäuble és Rita Süssmuth személyében a szövetségi parlament (Bundestag) két volt elnöke, és Armin Laschet volt Észak-Rajna Vesztfália tartományi kormányfő, a CDU és a testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) volt kancellárjelöltje is részt vett "jól mutatja, hogy sokan vannak ma is, akik számon tartják Magyarország szerepét a rendszerváltoztatásban, és tudják, hogy Magyarország a munkájával, politikájával hozzájárul ahhoz, hogy Európában a hagyományos európai gondolat képviselete is jelen legyen, és a jövőre nézve is minél többet meg tudjunk menteni mindabból, ami Európát korábban jellemezte" - mondta a miniszter.

A kancellár keményebb kézzel bánik a magyar kormánnyal, mint a CDU és a CSU tenné.  Fotó: MTI/EPA
A kancellár keményebb kézzel bánik a magyar kormánnyal, mint a CDU és a CSU tenné. Fotó: MTI/EPA

Kónya Imre ...és az ünnep mindig elmarad? című kötetének német fordítása Vissza Európába - Történetek a rendszerváltoztatástól Orbán Viktorig (Zurück nach Europa - Geschichten von der Wende bis Viktor Orbán) címmel jelent meg a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) európai kapcsolatainak elmélyítéséért dolgozó németországi Adalbert Alapítvány gondozásában.

A szerző a többi között elmondta: az 1988-1994-es időszak folyamatait áttekintő kötetében arról is írt, hogy miként emelkedett ki a rendszerváltó csoportosulásokból "egy fiatalokból álló kis csapat, a Fidesz Orbán Viktor vezetésével, és miként alakult ki az a centrális politikai erőtér, amelyben megvalósult a Fidesz hegemóniája".

Megértéssel és hálával kéne fordulni Magyarország felé?

Wolfgang Schäuble a Németország újraegyesítéséhez és az európai egységfolyamathoz adott magyar hozzájárulás jelentőségét méltatva hangsúlyozta, hogy nagyobb megértéssel kell viszonyulni a közép-európai nemzetekhez. Mint mondta, tudomásul kell venni, hogy "Európa nem csak Nyugat-Európa, hanem sokkal több". Ugyanakkor arról is szólt, hogy nem tudja megérteni az Ukrajna elleni orosz háború ügyében elfoglalt magyar álláspontot.

Armin Laschet ugyancsak aláhúzta, hogy hazája egységének helyreállításában kiemelkedő szerepe volt Magyarországnak és az olyan "bátor" magyaroknak, mint Kónya Imre, akik már jóval a kommunista rendszer bukása előtt kiálltak a demokráciáért.

Hozzátette, hogy Németországban számos módon tisztelegnek Magyarország előtt az újraegyesítéshez adott hozzájárulásért, de ez nem elég, a következő időszakban

"Magyarországon is láthatóvá kell tenni Németország háláját".

A jelenlegi, szociáldemokrata vezetésű német szövetségi kormány politikáját bírálva kiemelte, hogy aggodalommal töltik el a német-magyar kormányzati kapcsolatokban mutatkozó állapotok. Mint mondta, "ha vannak is vitáink, beszélnünk kell egymással", az pedig "nem külpolitika", ha nincs párbeszéd.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Rita Süssmuth is, aki hangsúlyozta, hogy

"nem szabad lemondani Magyarországról".

A berlini magyar nagykövetségen csaknem száz meghívott vendég, köztük számos politikus és diplomata előtt tartott pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely kiemelte, hogy Németország Magyarország legfontosabb partnere "a jó és a nehéz időkben is". Arról is szólt: "szomorú és nehéz" helyzet, hogy a német sajtóban Magyarországról megjelenő beszámolók, viták nem a tényeken nyugodnak. Mint mondta, aki a magyarországi állapotokról akar tájékozódni, annak nem a német sajtót érdemes tanulmányozni.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!