Orbán Viktor valóban megszavazta a szankciós csomagokat Brüsszelben, de úgy, hogy azok a magyar embereknek ne ártsanak – ismerte el Mészáros Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének november 17-i ülésén. Az ülésen a fideszes politikus a szankciókkal és Orbán Viktor európai tanácsi stratégiájával kapcsolatban szó szerint ezt mondta:
„A szankciós csomaggal kapcsolatban annyit szeretnék válaszolni, hogy a brüsszeli tárgyalások során a miniszterelnök mindig azt az álláspontot képviseli, hogy megpróbálja úgy enyhíteni a szankciós csomagot, hogy az Magyarországot, a magyar embereket lehetőleg ne érintse. Eddig sikerült is elérni. Tehát mindig tettek olyan kivételeket, ami minket megóvott attól, hogy itt egy energiaválságba kerüljön az ország. És amikor ezt eléri Brüsszelben, akkor a maradék csomagot nyilván megszavazza, tehát mindig az a vád, hogy megszavazza a szankciós csomagot. Megszavazza, mert mi is az Európai Unió tagjai vagyunk, és nekünk is együtt kell működnünk a közös döntésekben. Küzdeni kell azokért a saját magyar érdekekért, amiket ott érvényesíteni lehet, és ezt meg is teszi. És amikor ezt megtette, és elérte, akkor a maradékot megszavazza. Ebben nincs semmi kivetnivaló.”
Orbán Viktor a szankciós politikáról múlt hét pénteki rádióinterjújában ugyancsak beszélt erről a stratégiáról. A kormányfő így fogalmazott:
„Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket, minden egyes esetben kivételekért harcoltunk, és sikerült is elérnünk mentesítéseket. És miután megkaptuk a mentesítéseket, nem szavaztunk a szankciók ellen, elengedtük őket, de mi sosem támogattuk a szankciókat, és ezután sem fogjuk. Tehát két dologról beszélünk. Az első, hogy általában nem tartjuk jó európai politikának a szankciók politikáját, ezért nem is támogatjuk. A másik pedig, hogyha meghozzák ezeket a döntéseket, mert Magyarország nem engedheti meg magának, hogy minden lépésnél vétózik, néha el kell engednünk egy-egy dolgot. De ha elengedjük is, ahhoz mindig ragaszkodnunk kell, hogy ránk nézve valamilyen más, a magyar érdekeknek megfelelő kivételes szabályt azért kiharcoljunk. Ezt hívjuk mentesítésnek, ezért a szankciók legpusztítóbb következményei alól Magyarország eddig mindig kihúzta magát, valamilyen mentesítést tudtunk kiharcolni.”
A két nyilatkozat tényleg csak árnyalatnyival tér el egymástól, de az szembeötlő, hogy míg a miniszterelnök az „elengedtük” eufemizmusát használja, a képviselő nem finomkodik, kerek perec kijelenti, hogy
a kormányfő a végén igennel voksolt a szankciós csomagokra.
Ami nem meglepő, hiszen az Európai Tanács (ET), vagyis az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek tanácsa a döntéseinek zömét konszenzussal hozza, azaz akár Ciprus vagy Málta is vétózhat. (Ritka esetben az ET-ben is elég a minősített többség, ennek a speciális esetnek a részleteiről az ET honlapján lehet olvasni.)
Orbán Viktor rutinos eufemizmusán, illetve a frissen parlamentbe került Mészáros Lajos rutintalan szókimondásán túl azonban érdekesebb a nyilatkozatok tartalma. Mindkettőben közös kommunikációs vonás, hogy narratívájuk szerint
sikerült elérni azokat a mentesítéseket, melyek révén a magyar gazdaságot nem érintik a szankciók káros hatásai.
Ehhez képest a kormányzati propaganda nem a magyar kormányfő által elért sikerekről beszél, hanem továbbra is azt szajkózza, hogy „a brüsszeli szankciók tönkretesznek minket”. A friss nemzeti konzultáció is erre a narratívára épül, melynek fő mondanivalója, hogy „az elhibázott brüsszeli szankciók” az okai többek közt a „szankciós” (korábban „háborús”) inflációnak is.
És bár az utca embere számára az infláció csupán egy adat, azt viszont saját pénztárcáján érzi, hogy egy-egy bevásárlás alkalmával az élelmiszerekért mennyivel többet kell fizetnie. Laptársunk, a Privátbankár saját mérése szerint egyetlen év alatt 42,7 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak a hazai hipermarketekben. Ilyen adatok mellett Orbán Viktor Brüsszelben elért „sikereiről” beszélni nyilván kommunikációs hiba lenne, mégis
a logikai bukfencet minden egyes alkalommal felhozzák, mikor a politikai ellenfél a magyar kormányfő uniós szankciókat támogató szavazatáról beszél,
még akkor is, ha ez jellemzően a kettős beszéd része. Hiszen emlékezetes, a magyar kormányfő – már a szankciókat kritizáló konzultáció elindítását követően, szeptember 30-án – azt a nyilatkozatot is támogatta, mely kimondja:
„meg fogjuk erősíteni az Oroszország jogellenes tevékenységei ellen irányuló korlátozó intézkedéseinket. Ezek fokozni fogják az Oroszországra annak érdekében gyakorolt nyomást, hogy véget vessen agresszív háborújának.”
Néhány nappal később, október 5-én pedig arról számolhattunk be, Magyarország valóban támogatta a nyolcadik uniós szankciós csomagot is, melyben – ahogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott – „kőkemény viták” után sikerült elérni, hogy Magyarország „kivételeket kapjon” az olyan szankciók bevezetése alól, amelyek károkat okoznának „a magyar embereknek”.
A gazdasági életben egyébként az is vitákat generál, valóban a gazdasági korlátozó intézkedéseket kiszabó Európai Uniónak károsak-e a szankciók. A kormányzati propaganda szerint „elhibázott brüsszeli szankciókról” van szó, és ezzel az állásponttal a társadalom többsége is azonosulni tud (a kommunikáció és a népérzület közti ok-okozati összefüggéseket nem vizsgáljuk), azonban ezt sem lehet feketén-fehéren kijelenteni.
Korábban lapunk egy részletes cikkben elemezte a szankciók hatásait, ahol megállapítottunk,
bár az oroszok mellett az EU-t is éri veszteség, de az jóval fájdalmasabb Moszkvának,
ráadásul ösztönzőleg hathat az uniós vállalatokra, akik az előállt helyzet miatt kénytelenek lesznek növelni hatékonyságukat és felgyorsítani átállásukat megújuló energiára.
Vagyis tény, hogy a világszerte tapasztalható piaci anomáliák hatásai, melyek a szankcióknak is (!) köszönhetőek, Magyarországon is éreztetik hatásukat. Azonban az is tény, a válság hatásainak zöme a szankciók nélkül is bekövetkezett volna, így nemes egyszerűséggel nem igaz az a kormányzati propagandaeszköz, hogy „ha megszüntetnék a szankciókat, az árak rögtön megfeleződnének, és az infláció is csökkenne”. Ehhez olyan, például a prociklikus helyett anticiklikus gazdaságpolitikára lett volna szükség a „hét bő esztendő” alatt, mely most mozgásteret biztosítana a fiskális politikának.
