8p

Bizonytalan időre kitiltották a turista és városnéző buszokat, valamint a teherautóforgalmat a Lánchídról. Az átkelő ugyanis a friss felmérés szerint rosszabb állapotban van, mint gondolták. A tilalom ugyanakkor aligha független az átkelő finanszírozásáról jövő héten induló főváros-kormány közti alkudozástól.

Szombattól nem hajthatnak fel 5 tonnánál nehezebb járművek a Széchenyi lánchídra a dunai átkelő felújításáig. A tilalom alól kizárólag a BKV buszok mentesülnek. A kerékpárok, személygépkocsik, kisbuszok, furgonok továbbra is áthaladhatnak a hídon, de a városnéző és turistabuszok, valamint a teherautók nem. Ezeket az Erzsébet hídra irányítják át, ám ezzel meg az a gond, hogy a híd alatt egy FŐTÁV-vezeték felújításkor beleakadtak a híd megerősítését szolgáló, utólag beépített vasbetonlemezekbe, így ott is le van zárva egy sáv. 

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a híd szerkezetét folyamatosan, napi rendszerességgel ellenőrzi a hídüzemeltető Budapest Közút. A tilalmat azonban nem ezek alapján, hanem egy közelmúltban elkészült hídvizsgálati állapotjelentés nyomán rendelték el, amelyben arra jutottak a szakértők, hogy szigorúbban kell betartani a hídon meglévő súlykorlátozásokat. A híd terhelésének csökkentését pedig a nehéz járművek kitiltásával érhetik el. A korlátozás feloldására csak a felújítás végeztével kerülhet sor.

A főváros döntése aligha éri váratlanul a Lánchíd-felújítás történetét figyelemmel kísérőket. Az átkelőről készült átfogó műszaki felülvizsgálat már 2011-ben megállapította, hogy a híd  kritikus műszaki állapotban van, az átfogó felújítás nem halogatható tovább. 

A Lánchíd átfogó rekonstrukcióját egyébként már 2002-ben beígérte a városvezetés. A hidat ugyanis legutóbb 1986 és 1988 között újították fel. Akkor úgy számolták, hogy 5-6 évvel később elkerülhetetlen lesz a nagy rekonstrukció. Ebből nem lett semmi. A 2011-re elkészült felülvizsgálat zárójelentéséből pedig kiderült, hogy a huszonnégy évvel ezelőtti felújításkor használt anyagok – festék, szigetelés, burkolatok... – már nem garantálják a teherhordó szerkezetek elvárható mértékű védelmét. A híd vasbeton pályalemeze pedig olyan súlyosan károsodott, hogy ki kell cserélni. Ez később bizonyítást is nyert, amikor az egyik vaslemez beszakadt egy autó alatt. A városvezetés akkor annyi biztatót tudott mondani, hogy „a hidat eleink sokszoros túlbiztosítással építették meg”. 

Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a munkálatokat mielőbb el kell kezdeni, különben a költségek jelentősen megemelkednek. Meg is hirdették a tervezői tendert a Lánchíd és a Váralagút – és ehhez kapcsolódóan a Clark Ádám tér – teljes felújítására. A nyertes Főmterv-MSc-CÉH konzorciummal 2013 decemberében írták alá a tervezési szerződést a BKK. A felújítási tanulmányterv 2014 áprilisára készült el, és a műszaki rekonstrukció keretei között különféle fejlesztésekre is javaslatokat tett, amely főként a járdaszélesítés okán nagy vihart kavart. 

A kivitelezői tendert azonban csak 2018-ban sikerült kiírni, de a járdaszélesítés elhagyása miatt vissza kellett hívni. A kormány elégedetlensége jelenként lecsípett egymilliárdot a hídfelújításra korábban adott 7 milliárdos támogatásból. (Később visszaadta a pesti hídfő körüli terek fejlesztésére). 

Az új közbeszerzési pályázatot júliusban hirdették meg, de a határidőt kétszer is kitolták, így a tenderbontást csak szeptember 23-án ejthették meg. Az Mfor városházi információi szerint nem sok meglepetés érte a BKK-t sem a jelentkezők, sem az ajánlati árak terén. A városvezetés azonban meghökkent.

Tarlós István még főpolgármesterként azzal fenyegetőzött, hogy a túlárazott Lánchíd tendereket ugyanúgy visszadobja, ahogy kétszer is tette azt a 3-as metró infrastruktúra pályázataival. 

Tarlós ugyanis korábban többször hangsúlyozta, hogy a híd és az alagút felújítását egyszerre végzik el, hogy minél rövidebb ideig kelljen lezárni a két műtárgyat. Az önkormányzati választások előtt nem sokkal megejtett tenderbontáson azonban kiderült, hogy a beérkezett ajánlatokban szereplő vállalási árak messze meghaladják az előzetesen becsültet, így a rendelkezésre álló forrásokból legfeljebb az egyikre futja. 

A Fővárosi Közgyűlés május végén 23,4 milliárd forintban határozta meg a Lánchíd, az alagút és a pesti villamos-közúti aluljáró felújításának költségkeretét. Ebből 6 milliárdot szántak az alagútra.) Éppen ennyit ad bele az állam, míg 14,7 milliárd forintot tesz ki az EIB (Európai Beruházási Bank) hitele, a többit a főváros adja hozzá. A kivitelezők ennél jóval többet számláznának.  A legtöbbet a Dömper Kft. kérte, amely a két munkára összesen 38,597 milliárdot számlázna. Alig négyszázmillióval kér kevesebbet (38,19 milliárdot) az aktuális kormányokkal mindig jóban lévő, a fővárosnak most éppen a hármas metró déli szakaszának állomásait felújító Strabag építőipari cégcsoport egyik leánya a Strabag-leány STR Mély- és Magasépítő Kft. Régi partnere, az elmúlt években furcsa metamorfózison átment Hídépítő csoporthoz tartozó (egyik cége jelenleg a Mészáros és Mészáros Kft.-vel együtt építi a komáromi új Duna-hidat) A-Híd Zrt. kérte a tenderen második legkevesebbet 35,853 milliárddal.  A 35,81 milliárdos ajánlatával legolcsóbbnak számító Közgép pedig a közbeszerzések visszatérő csillaga. A Simicska-birodalom egyik ékköve idén júliusban került a Duna Aszfaltot is birtokló, Mészáros Lőrinc üzlettársaként ismert Szíjj Lászlóhoz.

Mint látható a legalacsonyabb ajánlati ár is jócskán - 12,41 milliárddal - meghaladja a rendelkezésre álló keretet. Az új városvezetés a választások után megpróbálta lejjebb szorítani az árakat, de nem sok eredményre jutott a céges alkuban. A költségeket várhatóan úgy próbálják csökkenteni, hogy az alagút felújítását későbbi időpontra halasztják. De a hídfelújítás önmagában is túl drága.

A Lánchíd csaknem kétszer annyiba kerül, mint amennyi pénz rendelkezésre áll – jelentette ki az Mor-nak korábban Karácsony Gergely főpolgármester. - Mivel a rekonstrukció nem halogatható tovább, megpróbáljuk újragondolni a felújítás tartalmát, illetve megnézzük, hogy miképpen kapcsolódik ez a rakpartok és az alagút felújításához. De újra kellene gondolni a híd funkcióját is. Első körben az ajánlati kötöttség kitolása mellett döntöttünk, hogy ki tudjuk találni, hogy lefújjuk ezt a tendert és más műszaki tartalommal írunk ki egy újat, vagy megpróbáljunk plusz forrásokat bevonni.

Úgy tűnik, először az utóbbival próbálkoznak. Karácsony Gergely kabinetje már a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának decemberi ülésén is felvetette a Lánchíd-felújítás többletfinanszírozását. Akkor Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt válaszolta, hogy a kormány kész tárgyalni a kérdésről. Az Mfor információi szerint a jövő héten megkezdődik a főváros-kormány közötti alkudozás. Csipkedniük kell magukat, hiszen január 21-én lejár a tender eredményhirdetési határideje, így a fővárosnak vagy ki kell választania kivitelezőt és aláírni a szerződést, vagy eredménytelennek kell nyilvánítania az eljárást és újat kell kiírnia más műszaki tartalommal. A városvezetésben felmerült a Lánchíd gyalogos átkelővé alakításának gondolata is. Karácsony Gergely kabinetje bízik a kormány együttműködési készségében és a plusz forrásban. 

Kérdés, hogy mit kér a kormány az ország egészét szolgáló híd felújításához eddig megítélt - egyébként nem túl nagyvonalú, a költségek alig hatodát fedező - támogatás feletti összegért cserébe. Aligha lepődne meg bárki is, ha a Liget-projekt befejezése lenne a feltétel. Ha ezt Karácsony Gergely elfogadja, akkor egy fontos kampányígéretéből kénytelen kihátrálni, márpedig a Liget-projekt ellenzői komoly támogatói bázist jelentettek számára a kampányban. Erre egyébként az Mfor-információi szerint kevés a városvezetői hajlandóság, hiszen érvényes közgyűlési határozat van a projekt leállításáról. Ha nem fogadja el a feltételt, akkor Budapest magára maradhat a Lánchíd-felújításával, ami a forgalomkorlátozás további kiterjesztésével – az átkelő kvázi gyalogoshíddá alakításával – még elhúzható egy ideig. Ez viszont a hídon kedvtelve furikázó Orbán Viktor kormányfőnek aligha lesz ínyére, így még a megajánlott 6 milliárdot is visszavonhatja, hiszen arról csupán egy kormányhatározatban rendelkeztek. Igaz, ezt a budapestiek újabb támadásként élhetik meg, ami a színházak és a BKV ügye után kezd kicsit sok lenni a jóból. Márpedig a politika már 2022-re készül.

Ha a városvezetésnek sikerül plusz pénzt szereznie, akkor a felújítás még az idén elkezdődhet. Az se lesz egy fáklyás menet. A felújításról szóló kormányhatározat ugyan csak 18 hónapnyi lezárást engedélyez, de ez csak a közúti forgalom korlátozására vonatkozik, a felújítás időtartama 30 hónap. Ám ez aligha lesz tartható. 2014-ben még úgy számoltak, hogy a Lánchíd túl keskeny ahhoz, hogy a járművek és a munkagépek együtt elférjenek rajta, így a hidat a munkák teljes idejére le kell zárni. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!