Az európai integráció kialakulásának mérföldköve volt az aláírt szerződés, mellyel kapcsolatban a végső tárgyalásokat 1991. decemberében folytatta a Közösség. A kontraktusban a 12 tagállam képviselői kimondták, hogy az Európai Közösség Európai Unióvá alakuljon, valamint azt, hogy az új szervezetnek három pillérre kell támaszkodnia. Ezek a következők voltak: az Európai Közösség, vagyis az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Szén- és Acélközösség és az Euratom egysége, a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a közös bel- és igazságügy-politika. A szerződés egy évvel később, 1993. november 1-jén lépett hatályba. (A magyar nyelvű dokumentumot itt olvashatja)
A szerződés ratifikálása egyébként óriási nehézségek elé nézett egyes tagállamokban. Egy franciaországi népszavazáson például a résztvevők alig 51,05 százaléka támogatta a szerződést, Dánia pedig az Egyesült Királysággal egyetemben elutasította az eredeti kontraktust. Így ez a két ország a szerződésben rögzített "opt out"-tal, vagyis kimaradási klauzolával rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy önállóan dönthetnek arról, kívánnak-e csatlakozni a közös pénzhez, vagy kívül maradnak.
"Azzal az óhajjal..."
A maastrichti szerződéssel kapcsolatban sokaknak a közös valuta bevezetésére vonatkozó öt kritérium jut eszébe, miközben ennél még sokkal többet is tartalmaz a kontraktus. A 12 tagállam ugyanis azzal a szándékkal hozta létre a szerződést, hogy az Európai Közösségnél is jobban elmélyítsék a népeik közötti szolidaritást, miközben történelmüket, kultúrájukat és hagyományaikat tiszteletben tartják. Szándékukban állt az egyes intézmények demokratikus és hatékony működését tovább javítani, cél volt, hogy megerősítsék és közelítsék egymáshoz a gazdaságaikat, valamint hogy gazdasági és monetáris uniót hozzanak létre, amely a szerződés rendelkezéseivel összhangban egy közös és stabil valutát foglal magában.
Cél volt mindemellett az is, hogy a fenntartható fejlődés alapelvének figyelembevételével és a belső piac létrehozásával előremozdítsák népeik gazdasági és társadalmi fejlődését, melyhez az országok állampolgárainak megkönnyített szabad mozgása is hozzájárul. Szándékukban állt még tovább vinni az Európa népei közötti egyre szorosabb egység létrehozásának folyamatát is, ahol a szubszidiaritás elvének megfelelően a döntéseket az állampolgárokhoz lehető legközelebb eső szinten hozzák meg.
Három szakaszos bevezetése a közös valutának
A maastrichti szerződésben foglaltak szerint az EMU, vagyis az Európai Gazdasági és Monetáris Unió végső célja a közös valuta bevezetése, mellyel erősebbé tehető az integráció is. Minderre a legvégső határidő 1999. január elseje volt. A szerződés rendelkezett a pénzügyi unió intézményi feltételeiről is, s határozott az európai jegybank, az Európai Központi Bank (ECB), valamint a Központi Bankok Európai Rendszerének (ESCB) majdani felállításáról.
Az euró bevezetésének első szakasza 1994. január 1-ig tartott, amikor is a fő cél a tőkeáramlás szabaddá tétele, a központi bankok függetlenségének megteremtése volt, valamint az tagállamok gazdaságpolitikájának harmonizációja. A második szakasz a szerződés szerint legkésőbb 1999. január elsejéig tartott; ekkor jött létre az Európai Monetáris Intézet, vagyis az Európai Központi Bank elődje, legfőbb feladata pedig a monetáris politika rendszerének és eszközeinek kialakítása, valamint a jegybankok közötti együttműködés kialakítása. A szakasz legvégső határideje előtt még meg kellett határozni a közös valutához csatlakozó országok körét, és meg kellett hozni a közös pénz bevezetésével kapcsolatos technikai döntéseket is.
A legvégső szakasznak 1999. január elsejéig kellett megkezdődnie. A szerződés nem engedélyezett kibúvót a közös pénz létrehozásának elhalasztása alól, ugyanis lefektette, hogy amennyiben nem születne döntés 1997 végéig a harmadik szakasz indulásának időpontjára vonatkozóan, akkor az 1999. január 1-jén automatikusan megkezdődik.
17 kiegészítő jegyzőkönyvA szerződést 17 jegyzőkönyvvel egészítették ki, melyek tartalmazták többek között az Európai Központi Bank és az Európai Monetáris Intézet Alapokmányát, a túlzott hiány esetén követendő eljárás részleteit, az úgynevezett Szociális Jegyzőkönyvet és a kohézióval kapcsolatos vállalások egy sorát.
1996-ban kormányközi konferenciát hívtak össze a maastrichti szerződés felülvizsgálására. Erre azért volt szükség, mert az EU megteremtésével túlságosan nagy lépést tett előre az európai integráció, ezért újra kellett gondolni az intézményrendszer hatékonyságát és demokratikus működését.
Az amszterdami szerződés elsősorban a közös kül- és biztonságpolitika területén, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés közösségiesítésében hozott jelentősebb előrelépéseket.
mfor.hu
