3p

A Kánikula kommandó fogyasztóvédelmi program keretében több mint 53 ezer ellenőrzést végeztek a hatóságok szakemberei, mintegy 16 ezer esetben összesen 2,24 milliárd forint bírságot szabtak ki - mondta Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos hétfőn.

A június 30. és augusztus 25. közötti összehangolt ellenőrzések során a pénzbírságon kívül a hatóságok átmeneti időre 384 üzletet bezártak, mintegy 1500 esetben felfüggesztő határozatot hoztak. További 702 esetben eltiltással, 351 esetben kötelezéssel szüntették meg a szabálytalanságot – közölte a kormánybiztos.

Kondorosi Ferenc elmondta: az akció során 33 millió forint értékben foglaltak le ruhát, cipőt, adathordozót, gépjárművet, jövedéki terméket. Kifogást emeltek 180 tonna élelmiszer árusításával kapcsolatban, ezek egy részét kivonták a forgalomból.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a jövőben az autóalkatrész-kereskedelem, az autóbontók, a színesfém-kereskedelem ellenőrzésére fektetnek hangsúlyt.

Szikora János, a APEH elnöke kiemelte, hogy a korábbi akciókhoz képest csökkent a nyugtát nem adók aránya, ugyanakkor a foglalkoztatási szabályok ellenőrzése során romlást tapasztaltak.

Falus Ferenc országos tisztifőorvos elmondta, hogy a strandokon a medencék és a természetes fürdőhelyek ellenőrzése során a vizek minősége megfelelő volt. A vasúti pályaudvarokon a tisztasággal nem voltak gondok, de a szociális helyiségek kívánnivalót hagytak maguk után. Nem találtak kirívó szabálytalanságot a gyermekétkeztetés során, a sportlétesítmények közegészségügyi szempontból megfelelő feltételekkel rendelkeztek.

Még mindig gyakori a feketemunka

Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke kiemelte, hogy az akcióban 6585 ellenőrzést hajtottak végre, közül 5211-nél volt szabálytalanság, ez az ellenőrzött munkáltatók 79 százaléka. A leggyakoribb jogsértés a feketefoglalkoztatás volt.

Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója kiemelte: a mostani akció tapasztalata, hogy a korábbi 20 százalékról 12 százalékra csökkent a próbavásárlások során a megkárosítások aránya. Ugyanakkor a nyári ellenőrzés során tíz esetben gyanús strandcikket találtak, amelyből nyolc volt veszélyes termék.

Süth Miklós főállatorvos úgy ítélte meg, hogy van eredménye a hatóságok összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzésének. Szerinte továbbra is a megelőzésre és a tudatosításra kell a hangsúlyt helyezni, ennek keretében fórumot tartottak a hatóság, a vállalkozók és a fogyasztók részvételével.

Nagy János, a VPOP országos parancsnoka eredményként értékelte, hogy nőtt a felderítések száma, jelentős értékben foglaltak le gépjárműveket és jövedéki termékeket. Török Zoltán, az ORFK közrendvédelmi főosztályvezetője arról számolt be, hogy az akció során a hatóságok tagjainak biztonságát biztosították, kiemelt figyelmet fordítottak a kábítószer elleni harcra, valamint a közlekedésbiztonságra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!