2p

A válság miatt nehéz helyzetbe került családok támogatására létrehozott krízisalapból január 26-ig összesen 3,53 milliárd forintot fizettek ki, a folyósított ellátás összege átlagosan 40166 forint volt - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) államtitkára.

Január végi adatok szerint a krízisalapnál összesen csaknem 88000 ügyben született támogató döntés, és az ellátást az esetek 97 százalékában kiutalták.

A krízishelyzetbe került emberek támogatásáról szóló kormányrendelet szerint egyszeri, vissza nem térítendő állami támogatás formájában segítik a válság miatt nehéz helyzetbe került családokat. Az ellátás összege legalább 20000, legfeljebb 50000 forint lehet, de különös méltánylást igénylő esetben maximum 100000 forint is adható. Az utóbbi, megemelt összegű támogatást több mint 3500 kérelem esetében adták meg eddig.

Korózs Lajos emlékeztetett, hogy a támogatás igénylési határidejét 2010. április 30-ig meghosszabbították. A magasabb összegű támogatásra rendelkezésre álló keret összegét pedig felemelték az előirányzat 1 százalékáról annak 10 százalékára. Emlékeztetett, hogy 2009. november 15-től új jogcímmel bővült a program: azok a családok, ahol nincs vezetékes fűtési lehetőség, fix összegű, 50000 forintos támogatásban részesülhetnek.

A hajléktalanok ellátása kapcsán az államtitkár elmondta: jó a tárca együttműködése a Fővárosi Közgyűléssel, és a főváros több tízmillió forinttal segíti saját költségvetéséből az ellátását. A szaktárca pedig több mint 620 millió forintot biztosított erre a célra.

Az államtitkár beszélt arról is: felhívással fordultak az erdőgazdaságokhoz és a közintézményekhez, hogy biztosítsanak lehetőséget hulladékfa gyűjtésére. Korózs Lajos szerint krízishelyzetben meg lehet duplázni a népkonyhai kapacitásokat, így ha szükséges, akár naponta 7500 adag étel előállítását tudják finanszírozni és kiosztani.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!