Az első félévben 4,7, júniusban pedig 4,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakában mérthez képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a júniusi értékesítés volumene lényegében az előző hónap szintjén maradt, közölte szerdán a KSH.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 3398 milliárd forint értékű árut forgalmaztak az első félévben, ebből júniusban 630 milliárd forint realizálódott.
A havi adatokból jól látszik, hogy folyó áron idén júniusban költöttük a legtöbbet. Sőt, ha nem is jelentősen, de a tavaly júniusi 628 milliárdnál is valamivel többet hagytunk ott a kiskereskedőknél.
A kiskereskedelmi eladások 45 százaléka élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes, 17 százaléka üzemanyag-, 13 százaléka bútor-, háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletekben bonyolódott; a többi üzlettípus együttes részesedése 25 százalék volt.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek az első hat hónapban 3,8, júniusban
3,2 pedig százalékkal kisebb volumenű forgalmat értek el, mint az előző év azonos időszakában, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelem értékesítésének volumene 4,0, illetve 4,5 százalékkal esett vissza.