3p

Az elmúlt több mint két évben csak egyszer volt példa arra, hogy ilyen mértékben csökkent volna a közszférában dolgozók létszáma.

Rég volt ilyen a közszférában

A Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közlése szerint a közszférában közfoglalkoztatottak nélkül 688,9 ezren dolgoztak. Ez 5900 fővel kevesebb dolgozót jelent a májusi állapothoz képest, ami csak azért említésre méltó, mert ennél nagyobb létszámcsökkenésre 2014 óta nem volt példa az adatok alapján. Hasonló is csak egyszer, 2015 szeptemberében volt, amikor 5800 fővel apadt a közszféra létszáma.

Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy ez nem feltétlenül jelent minden esetben elbocsátásokat, hiszen egy megüresedett pozíció megszüntetése is az átlagos létszám csökkenését eredményezheti. Előző év azonos időszakához képest egyébként 7400 fővel volt kevesebb a közszféra létszáma. 

Az itt megmutatkozott havi szintű csökkenést most egy másik terület sem tudta kompenzálni. A közmunkások ugyanis mindössze 200 fővel voltak többen májushoz képest, a versenyszférában pedig 4500-zal nőtt a létszám 1,989 millióra.

Így nemzetgazdasági szinten 800 fővel apadt az alkalmazottak létszáma a statisztika szerint, 2,993 millióan voltak.

Ugyanakkor az éves bázisú változásokat nézve töretlenül zakatol előre a munkaerőpiac, hiszen előző év azonos időszakához képest az országos átlag 98, a versenyszféra pedig 71,7 ezer fős növekedést mutat.

Szépen nőnek tovább a bérek

A KSH közlése szerint júniusban nemzetgazdasági szinten 7,3 százalékkal 172,8 ezer forintra nőtt az átlagos nettó bér. A versenyszférában ennél valamivel kisebb mértékben, 6,6 százalékkal emelkedett az átlag nettó 182,4 ezer forintra, a közszférában jellemző bér pedig 8,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, 154,9 ezer forint.

A bérek alakulására idén több tényező is hatott:

  • a személyi jövedelemadó kulcsa 16-ról 15-re mérséklődött,
  • a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékkal emelkedett,
  • a fegyveres testületek illetményemelése,
  • a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék.

Mivel júniusban változatlanul enyhe defláció jellemezte a gazdaságot és 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak átlagosan egy év alatt, ezért a béreknél a nominális növekedésnél kicsivel nagyobb mértékű volt a reálszintű emelkedés.

Ennek megfelelően

  • országos átlagban a bérek 7,5,
  • a versenyszférában 6,8,
  • a közszférában pedig 9,1 százalékkal értek többet idén júniusban a nettó bérek az egy évvel korábbihoz képest.


mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!