2p

A Befektető-védelmi Alap (Beva) a Quaestor károsultak körében már 27 ezer érintettnek, közel 75 milliárd forintot fizetett ki, amelyhez a szükséges likviditást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelével biztosították - közölte a jegybank szerdán honlapján.

Az MNB kiemelte, hogy "a jegybank által korábban kialakított és mindvégig határozottan képviselt jogi álláspontnak köszönhető, hogy jelenleg a nem létező Quaestor-kötvények után megtörténik a kártalanítás".

A Magyar Nemzeti Bank szervezetében működő új pénzügyi felügyelet a rendelkezésre álló eszközrendszerével mindent megtett, és a jövőben is megtesz a pénzügyi visszaélések megállítása, felderítése és a brókerbotrányban érintettek mielőbbi kártalanítása érdekében - olvasható a közleményben.

A Quaestor-károsultak – befektetésbiztosítási elveknek megfelelő - kártalanítása érdekében, és a fogyasztói érdekeket maximálisan védve alakította ki azon jogi álláspontját is, amely szerint a nem létező kötvények értékesítésével okozott kár a Beva kártalanítási körébe tartozik. Ezen, mindvégig határozottan – akár közérdekű kereset kilátásba helyezésével - képviselt jogi véleménye, illetve az ez alapján hozott Beva igazgatósági döntés nyitotta meg a már most zajló kártalanítás lehetőségét azon Quaestor-ügyfelek számára, akiknek a befektetési szolgáltató a befektetési céllal átvett összegekért cserébe nem adott sem igazi kötvényt, sem más értékpapírt - fejtették ki.  

A jegybank bízik a Quaestor-károsultak kártalanítását érintő alkotmánybírósági döntés mielőbbi meghozatalában, és az érintettek helyzetének megnyugtató rendezésében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!