1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A biztosítók kedden délután egyeztetnek a "bankadóról", így a felosztás elveiről is, amit a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerda délelőtti sajtótájékoztatóján hoznak majd nyilvánosságra - mondta Molnos Dániel főtitkár.

Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke az MTI-nek csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy "elkezdtük a tárgyalást, két héten belül megállapodunk". A bankszövetség a miniszterelnök által kedden bejelentett "bankadóról" tárgyalt a nemzetgazdasági miniszterrel. Erdei Tamás részleteket nem árult el.

A kormány akcióterve szerint a bankoknak, biztosítóknak és pénzügyi vállalkozásoknak az idén a 2010-es költségvetésben tervezett 13 milliárd forint helyett 200 milliárd forintot kellene befizetniük az államkasszába.

Az adóról egyelőre annyit lehet tudni, hogy három évre vezetnék be, s a részletek kidolgozásába bevonják a szakma képviselőit is. Az még nem ismert, hogy az elvonás hogyan oszlik meg a bankok, biztosítók és pénzügyi vállalkozások között, illetve az egyes pénzügyi szegmenseken belül a különböző piaci szereplők között.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!