//www.mfor.hu/cikkek/Devizamentes__a_bankok_javaslata_nemigen_fog_tetszeni_a_kormanynak.html
Ez tényleg eléggé lehetetlennek tűnik, de már ha az MNB is besegít, akkor már nem annyira elképzelhetetlen a történet. A legutóbbi felvetésemet - miszerint az MNB például adhatná a svájci frankot a piaci árnál olcsóbban is - a médiában több helyen is átvették. Ezen túl azonban további lehetőségei is vannak a jegybanknak. Nem belemenve abba, hogy az egésznek van-e értelme, és ez-e a megfelelő eszköz az adósók mentésére (szerintem nem), sőt, hogy egyáltalán ki kell-e őket menteni, valamint abba sem, hogy mennyit bír el még a bankszektor, s ha mégis tovább sarcolgatják őket, akkor ennek milyen közép-hosszútávú növekedési hatásai lesznek (feltehetően nem jók), azt gondolom, hogy a jegybank segítségével akár még a kormány által feladott leckét is meg lehet oldani.
Alap, hogy ha tényleg forintosítani akarják a devizahiteleket, akkor ahhoz az MNB kell, hogy adja a devizát, különben felfordulás lesz a forintpiacon. Az egyetlen kérdés csak az, hogy ezt milyen áron tegye? Piacin vagy nem piacin? Mivel az MNB deviza bekerülési ára alacsonyabb, mint a jelenlegi ár, elméletileg nem realizál veszteséget, ha a piacinál olcsóbban adja (csak elmarad a nyeresége), így ez nem terheli a költségvetést. Az, hogy ezt 200, 210 vagy 220 forinton tegye, már részletkérdés.
Ugyanakkor a kormány a hitelek rövidülését is szeretné elérni, erre viszont csakis egyetlen mód van. Változatlan törlesztőrészletekkel úgy tud rövidülni a hitel, ha leviszik a kamatszintjét. Erre is van több megoldás. Az egyik, hogy diktátumként megszabják mondjuk a bankoknak, hogy a devizából átalakított forinthitelek kamata nem lehet magasabb mondjuk az alapkamat+1%pontnál. A másik, hogy az MNB külön forrást biztosít ezekhez az átalakított hitelekhez, hasonlóan a vállalkozóknak már juttatott hitelekhez, pl. 2,5%-on nyújtva forrást a bankoknak. Itt is előfordulhat, hogy az olcsó forrásért cserébe megszabják a maximális kamatszint mértékét, tehát a banki marzsokat lecsökkenthetik. És itt jöhet egy kis egzotikus (de valamennyire hihető) összeesküvéselmélet, amit egy kollégám felvetett: miért adta el Csányi Sándor az OTP részvényeit? Szerinte nem azért, mert attól tart, hogy az OTP-nek egyszeri vesztesége lesz az adósmentés miatt (azt túlélné a bankpapír, és a sokk után visszatérne mai árához), hanem azért, mert attól tart, hogy a nyereségessége tartósan csökken.
Ha a hazai szabályozás például egy olyan irányba mozdulna el, amit az előbb vázoltam, ami tartósan lecsökkenti a bankok kamatmarzsát, azaz hasznát, az például ilyen tartós nyereségcsökkenést okozna. Az elmélete azonban tovább is van: miután a lakáscélú jelzáloghiteleseket kimentette a kormány már csak egy szegmenst kell megmentenie, a szabadfelhasználásúakat, ahol jellemzően rosszabb a hitelek minősége. Ehhez tökéletes megoldás a magáncsőd intézménye, ezzel ugyanis a hiteleiket fizetni képtelenek pár év "rabszolgaság" után maguk mögött hagyhatnák a keserű múltat, "tisztán állva az Úr színe előtt", adósságok nélkül. A bankok pedig nyilván lenyelhetnék az ebből adódó veszteségeket.
Ha a fentieket összeadjuk - és persze ez nyilván az igen erősen spekulatív kategória, de a kormány igényei alapján nehéz elképzelni más megoldást a lehetetlen feladványukra - akkor a bankrendszer nem csak egyszeri veszteséget szenvedhet el, de eredménytermelő képessége is tartósan csökkenhet. A nagy válság (29-33) után egyébként az USA-ban is sok évtizeden át rigorózus szabályozások voltak arra vonatkozóan, hogy milyen kamatot lehet fizetni a betétekre, mennyit lehet kérni a hitelekért, és ebből egyérteműen adódott, hogy mekkora lehet a bankok nyeresége. Ilyen környezetben - és egyre inkább ez látszik kibontakozni az MNB növekedési hitelprogramja és egyéb próbálkozások láttán - a bankok befektetői szempontból unalmas, alacsony megtérülésű közművekké válhatnak...
