A népesedési és társadalombiztosítási kutatóintézet jelentése szerint egy főre átlagosan évi 808 ezer jent költött a szigetország 2010-ben, ami 3,6 százalékos emelkedés az előző évhez képest. 2009-ben 6,1 százalékkal nőttek a társadalombiztosítási kiadások.
A jelentős költségnövekedésért elsősorban a gyermekvállalási támogatások emelkedése felelős, amelyek 42,5 százalékkal emelkedtek egy év alatt. A kiadások felét a társadalombiztosítási díjakból fedezték, negyedét az államkassza, tizedét pedig a helyi önkormányzatok állták - írta pénteken az egészségügyi, munkaügyi és jóléti minisztérium adataira hivatkozva a Mainicsi Simbun japán napilap.
Az egy korábbi felmérés szerint 1990 óta mintegy 60 százalékkal nőtt társadalombiztosítási költségek elszaladása miatt Noda Josihiko miniszterelnök korábban szakérői tanácsot hívott össze, amelyet a nyugdíjrendszer reformjának kialakításával bízott meg. A 15 tagú tanács pénteken kezdte meg munkáját. Tavaly októberi adatok szerint Japán 29,7 millió lakosa, a teljes népesség 23 százaléka öregebb a 65 éves nyugdíjkorhatárnál.
MTI