2010-től napjainkig
2010 és 2014 közötti negyedik periódus a válságból való kilábalás időszaka, amelyet a GDP évenkénti 1,2 százalékos növekedése jellemezte. A válság előtti években követett fenntarthatatlan növekedési modell kiigazításának az árát a válságból való hosszú kilábalási szakaszban fizette meg a magyar gazdaság. A régió más országaival szemben felzárkózásunk tartós elakadását a megelőző évek magas adósságainak elhúzódó kiigazítása magyarázta.
A válság előtt követett növekedési modell mind a finanszírozást, mind a termelési tényezők felhasználását tekintve fenntarthatatlannak bizonyult. Számításaink szerint a 2002 és 2008 közötti időszakban Magyarország a pénzügyi egyensúlyt megőrző potenciális növekedési lehetőségeinél évente átlagosan 0,4–0,5 százalékponttal nagyobb mértékben növekedett. Ennek következményeként a pénzügyi egyensúly helyreállítására tett erőfeszítések hatására a 2009 és 2013 közötti periódusban a válság miatt egyébként is mérséklődő egyensúlyi növekedési lehetőségektől elmaradva bővült a magyar gazdaság. Fenntartható növekedési pályán a kilábalási periódusban a megvalósultnál évente átlagosan 1,2–1,5 százalékponttal magasabb GDP bővülést figyelhettünk volna meg. A válság előtti évek fenntarthatatlan növekedési modellje tehát negatívan befolyásolta a kilábalási időszak gazdasági teljesítményét. Összességében egy pénzügyi egyensúlyt megőrző növekedési pályán a magyar gazdaság 2002 és 2013 között évente átlagosan 0,3 százalékponttal magasabb növekedési ütemet érhetett volna el, amely gyorsíthatta volna a konvergenciát.
Az egyensúlyi helyzet stabilizálását követően felzárkózásunk 2013-ben újraindult, és az aktuális előrejelzések szerint Magyarország felzárkózása folytatódhat az euroövezet tagországaihoz. Az euroövezet potenciális kibocsátása átlagosan 1–1,5 százalékkal bővülhet az elkövetkezendő évtizedekben, míg Magyarország potenciális növekedése 2,5 százalék körül alakulhat. A konvergencia fenntarthatóságát egyfelől a termelési tényezők optimális kihasználása, továbbá a pénzügyi egyensúly (folyó fizetési mérleg egyenlege, költségvetési egyenleg) megőrzése biztosíthatja.
Az elmúlt fél évszázadban sikeres felzárkózást mutató országok csoportjának összetételében jelentős heterogenitások azonosíthatóak a demográfiát, nyersanyagokkal való ellátottságot, valamint az állami szerepvállalást illetően. A sikeres konvergencia közös jellemzője azonban az erős tőkefelhalmozás és a termelékenység javulása volt. A felzárkózás időszakában ezen országok körében a beruházási ráta tartósan 25 százalék körül alakult. Az új technológiák adaptálása, a globális kereskedelemben való aktív részvétel, valamint az innováció és oktatás támogatása a termelékenység növekedésén keresztül járult hozzá a konvergenciához. A tartós és fenntartható felzárkózást Magyarország tekintetében tehát a strukturális reformok folytatása támogathatja.
A reformok fókuszaként a munkaerő-piaci aktivitás és a termelékenység javítása tekintetében adódik a legnagyobb tér. Az aktivitási ráta folyamatosan emelkedett az elmúlt években, de továbbra is az euroövezet átlaga alatt marad, míg az egy munkaóra alatt előállított hozzáadott értéket tekintve a magyar vállalatok termelékenysége mindössze 60 százaléka az euroövezet átlagának.
A demográfiai és aktivitási tendenciák kezelése esetében középtávon a 2010-et követően életbelépő munkaerő-piaci intézkedések pozitív hatásai még érvényesülhetnek, azonban hosszú távon további intézkedések hiányában a népességfogyás válhat meghatározóvá. Az aktivitást illetően a nyugdíj előtt állók és az alacsonyan képzettek körében mutatkozik jelentősebb munkaerő-tartalék, amely csoportok munkaerő-piaci bevonásával emelhető a gazdaság teljesítőképessége (3. ábra).
Hosszú távon a gazdasági növekedés egyik alapvető forrása a humán tőke felhalmozása és a termelékenység javítása, így az oktatás és K+F tevékenységek támogatása élénkítheti a gazdasági növekedést. A 25-65 éves korosztályban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 23,4 százalék Magyarországon, míg az EU-28 átlagában ez 29,3 százalék; az elmaradás nagyobb a fiatalok körében. Az alacsonyan képzett munkaerő aktivitásának növeléséhez az oktatási rendszer és szakképzés folyamatos fejlesztése szükséges.
A kutatás és fejlesztés támogatása szintén meghatározó eleme a hosszú távú gazdasági növekedésnek. A K+F kiadások összege Magyarországon elmarad az innovatív gazdaságokhoz viszonyítva. Magyarország a kutatás-fejlesztésre fordított összegek nagysága alapján az európai középmezőnyben áll, ám a legsikeresebb gazdaságok közel kétszer ekkora összeget fordítanak GDP-arányosan a K+F-re. A magán és az állami finanszírozású K+F egyaránt elmarad az EU átlagától.
Rippel Géza
A szerző a Magyar Nemzeti Bank munkatársa
