A dezinfláció fő okai a dereguláció, globalizáció, világkereskedelem fejlődése voltak. A kelet-európai, kínai, mexikói, stb. munkaerő bekapcsolódása a globális vérkeringésbe mindenki számára olcsóbbá tette az árucikkeket, a jegybanki függetlenség erősödése pedig garantálta, hogy az inflációnak esélye sem lehet. Ennek azonban vége szakadhat. A fehér közép/alsóközéposztály lázadása a világban (Brexit, Trump, Podemos, Sziriza, Le Pen, stb.) megállítani látszik a globalizációt, ismét előtérbe kerülhet a protekcionizmus. Ezzel párhuzamosan beindulhat az állami költekezés (infrastruktúrafejlesztés, ez hangsúlyos pl. Trump programjában, elnöki beköszönő beszédében is gyakorlatilag egyetlen konkrétumként ezt említette meg), természetesen hitelből. Ráadásul a jegybankok világszerte folyamatosan veszítik el függetlenségüket, rá vannak kényszerítve az állami gazdaságpolitikával való kooperációra.
A protekcionizmus, az alsó középosztály felé történő jövedelemátcsoportosítás (ők, ellenben a gazdagokkal, elköltik, ami többletpénzt kapnak), állami költekezés egyértelműen inflatórikus. Ráadásul ez a fordulat akkor következik be, amikor a válságból már nagyjából kijött a legtöbb fejlett állam, tehát a munkaerőpiac sem túl laza, nincs sok szabad munkaerő (pl. Japánban, Németországban, USA-ban), így gyors bér- majd ebből következően árnyomást generálhat.
Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a dezinfláció korának vége, és a kötvénypiacokon végbemenő heves változás ennek esélyére utalhat. Könnyen lehet, hogy a mostani időszakra fordulópontként tekintünk majd vissza (hasonlóan 1980-81-hez), amikor a korábban uralkodó nagy piac trendek megfordultak: a 35 éves kötvénypiaci árfolyamemelkedés (hozamesés) tényleg véget érhetett.
Magyar vonatkozás: a kiterjeszkedő állam, a strómannoligarchia térnyerése (=verseny csökkenése=árverseny csökkenése=áremelkedés), a szűk munkaerőpiac, a bérek agresszív, immár államilag támogatott felfutása (persze magától is megtörténne, de így gyorsabb), a jegybank által szándékoltan gyengén tartott forint ugyanebbe az irányba mutat: gyorsan, teljesen váratlanul felbukkanhat idehaza is az infláció. És nem fog a bűvös 3%-nál falba ütközve megállni...
Így a következő évek programja idehaza - mint korábban is írtam - a nominálisan kétszámjegyű bérnövekedéssel, folyamatos külső egyenlegromlással (ez egyelőre nem nagy probléma), egyre gyorsuló inflációval (ha a lakásárakat/bérleti díjakat is amerikai módra figyelembe vennénk, akkor már most 4% infláció lenne idehaza!) , tartósan alacsony rövid oldali kamatszinttel, és stabilan 300 körüli euró-forint árfolyammal járhat. A hazai gazdaság/bérek reálfelértékelődése így mehet végbe a következő pár évben.
