2p

Az utcai zavargásokkal, rendőri összecsapásokkal tarkított görögországi tiltakozó akciók komoly veszélyt jelentenek az ország idegenforgalmára - állítják a szakma képviselői.

A nyaralást tervezőket azonban nemcsak a zavargások bizonytalaníthatják el, hanem a munkabeszüntetések is: a repülőtéri irányítók már többször sztrájkoltak idén tavasszal, csakúgy mint a közlekedési dolgozók - köztük a kikötők, hajóstársaságok alkalmazottai - és további sztrájkok várhatók.

A görög idegenforgalmi vállalatok szakmai szervezete szerint a legelső összecsapások idején - amikor három ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek - 24 óra alatt több mint ötezren mondták vissza athéni szobafoglalásukat. Megszenvedi a válságot a konferenciaturizmus is: csupán Athénban eddig több mint 20 nemzetközi konferenciát mondtak le, és további 13-at halasztottak el más görögországi városokban.

Németországban - ahonnan az európaiak közül a legtöbben mennek görögországi nyaralásra - áprilisban 12 százalékkal csökkentek a foglalások, miközben az egész németországi utazási piac 8 százalékkal zsugorodott. Európa második legnagyobb idegenforgalmi vállalkozása, a Thomas Cook arról számolt be, hogy két legfontosabb piacán, Németországban és Nagy-Britanniában 20-30 százalékkal csökkentek a görögországi utak.

Az ágazat igen fontos szerepet játszik az ország gazdaságában, a bruttó hazai termék (GDP) 18 százalékát adja: minden ötödik görög dolgozik közvetve, vagy közvetlenül az idegenforgalomban. A gazdasági válság miatt tavaly már úgyis megcsappant az országba látogató turisták száma, ezért a vendégek elmaradása újabb csapást mérhet a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő ország gazdaságára.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!