A görög kálváriában már egyre nehezebb eligazodni és esetleg némi magabiztossággal megbecsülni, vajon mi lesz a történet vége. A népszavazással még úgy tűnt, mintha a görögök az utolsó esélyüket is eljátszották volna, hiszen minden euróövezeti magasrangú tisztségviselő arra hívta fel a figyelmet: a népszavazással eurózónás tagságukról döntenek a hellének - igaz, csak közvetve. Majd, amikor a görög kormányfő "nyakán volt már a kés", és úgy tűnt, senki sem fog a hóna alá nyúlni, "körbehaknizta" a fontos embereket Putyintól kezdve Merkelen át Mario Draghiig, hogy mégiscsak elfogadja a javaslatokat - igaz, lenne igénye némi apró változtatásra. Egyebek mellett a kisebb szigetek adókedvezményének fenntartását illetően, melyről tudvalevő, hogy sok vita tárgyát képezte a tárgyalások során. Vagyis mégha folytatódtak is volna a tárgyalások, akkor is nehezen születhetett volna megállapodás.
Június 30-án éjfélkor aztán lejárt a határidő, a világ mégsem dőlt össze, a görögök pedig meneteltek a csőd felé, tárgyalóasztalhoz ülni pedig senki sem akart addig, amíg nem döntenek a hellének. Akik végül a nemre szavaztak, ezzel igencsak nagy fejtörést okozva az euróövezetnek és a hitelezőknek. A kezdeti keményvonalas nyilatkozatok után keddre enyhült a helyzet, ami nagyban köszönhető annak is, hogy Ciprasz Merkellel megállapodott: keddre új javaslatokkal fog Brüsszelbe utazni. És az uniós enyhüléshez nagyban hozzájárulhatott az is, hogy Ciprasz hétfőn Putyin, orosz elnökkel is telefonos megbeszélést folytatott, amiről semmilyen konkrétum nem látott napvilágot. A helyzet fenyegető volt, hiszen az Európai Unió (és különösen a háttérben nagyon figyelő USA) nagyon nem szeretne fokozottabb görög-orosz közeledést látni, arról nem is beszélve, hogy némi orosz anyagi támogatással Ciprasz lépéselőnybe kerülhetne a hitelezőkkel szemben.
És kedden az euróövezeti újabb enyhülést látva mi történik? Ciprasz üres kézzel megy Brüsszelbe, egy árva javaslat nem sok, annyi sincs a tarsolyában: "majd talán holnap (szerk.: szerdán)"; amolyan Pató Pál urasan, "ejj ráérünk arra még".
Lassan ez az egész egy macska-egér harcra kezd emlékeztetni: amikor távol a segítség, Ciprasz közeledik, amikor pedig az euróövezet hajlik a tárgyalások folytatására, akkor a görög kormányfő megmakacsolja magát, és rossz gyerek módjára nem végzi el a házi feladatot.
Ciprasz tökéletesen tisztában van azzal, hogy az Unió gazdasága számára bár nem jelentős Görögország, mégis az a nyúl lehet, amelyik a puskát viszi. Főleg úgy, hogy az orosz medve folyamatosan szemmel tartja az eseményeket. A vadász, vagyis az Európai Unió pedig pláne nem akar újra nyílt színi csatába keveredni a medvével, és azt sem szeretné, ha a nyulat magához édesgetné.
A rögtönzött mesénknek ugyanakkor van még egy szála, mellyel a kis ország kormányfője szintén tisztában van. Akármi is lesz a mese vége, az mindenképpen precedens értékű lehet az unió történetében. Ha kilépnek az euróövezetből, egy ideig járatlan úton fognak végigmenni. Ha pedig megmentik Görögországot a csődtől, akkor a többi, problémákkal küzdő ország számára lehet követendő példa és stratégia.
Az euróövezet így jelenleg olyan helyzetben van, ahol nagyon nehéz számára jó megoldást találni, hiszen vagy követendő példát állítanak mások elé a végső megmentéssel. Vagy pedig hagynak kiesni az euróövezetből egy országot (ezzel talán Putyin kezére játszva azt), aminek következménye az elmúlt időszakban tapasztaltnál erősebb euró lehet hosszabb távon. Ez pedig az exportja miatt az unió legnagyobb gazdaságának, Németországnak és Angela Merkelnek sem igazán esne jól.
Így Alekszisz Ciprasz igazából semmi mást nem csinál, csak úgy keveri a lapokat, hogy végül a legnagyobb nyereménnyel a zsebében álljon fel az asztaltól. És ha mégsem jön össze, ott van az a bizonyos "NEM", amelynek birtokában nemes egyszerűséggel azt mondhatja: a nép nem akarta a hitelezői javaslatokat, ez lett az eredménye.
Székely Sarolta
mfor.hu
