Maffiaszerű eljárás
A mindennapok szintjén jelentkező visszásságok egyike a vállalati útonállás, orosz nevén „reigyersztvo” (az angol raiding szóból). A kifejezés olyan akciókat jelöl meg, amelyek során vállalatok a versenytársaikat, magánszemélyek vagy akár állami hivatalnokok (vagy azok strómanjai) üzleti vállalkozásokat zsarolnak meg, kényszerítenek arra, hogy olcsón engedjék magukat felvásárolni. Ezek az akciók korábban az orosz maffia hathatós közreműködésével zajlottak. A döntő érv a visszautasíthatatlan ajánlathoz a tarkóhoz nyomott fegyver volt. Egyes orosz elemzők már azt is előrelépésnek tekintik, hogy az ilyesféle „csornij reigyersztvo” (fekete útonállás) átadja a helyét a szürke sőt fehér (!) reigyersztvonak. Ez alatt azt kell érteni, hogy ma már az elnöki oligarcha-ellenes kampányban látottakhoz hasonlóan adócsalásról, feketemunkáról, fogyasztóvédelmi kihágásról sőt a tűzvédelmi előírások be nem tartásáról összeállított dokumentációval zsarolnak. Nyilvánvalóan ez utóbbi anyagok csekélyebb összegű ellenszolgáltatásért tüntethetők el, de a vaskosabb dossziék összeállítói a cégek tulajdonjogának átadását követelik.
A vállalati útonállás a jogállamiság gyengesége
Ami a „kifehéredett” vállalati útonállásban a leginkább riasztó, az a valóban maffiaszerű eljárás. A megtámadott cégek hivatalos, pecsétes dokumentumokat kapnak az érintett hivatal korrupt tisztviselőjétől. A hiányosságok felszámolására felszólító végzés végrehajtásához fenyegető karhatalmi részvétel párosul. Olyan esetről is lehet olvasni, amikor a szabályos házkutatási paranccsal érkező hatósági emberek a megtámadott cég számítógépeit használva maguk utaltak át az áldozat számlájáról jelentős összegeket. Természetesen a hivatalos hatósági eljárás kivizsgálására nem kerül sor, többnyire feljelentés sem születik, hiszen a felülvizsgálat ugyanazoknál a korrupt hatóságoknál zajlana, amelyek aktív részt vállaltak az egész cselekményben.
Orosz kutatók (pl. Ilja Viktorov) arról számolnak be, hogy a fekete vállalati útonállás még jobbára az 1990-es évek privatizációs tranzakcióit jellemezte. 1998 és 2002 között elsősorban az akkor újonnan bevezetett csődtörvény rendelkezéseire alapozva hajtottak végre már „szürke” ellenséges felvásárlásokat, a fegyveres kényszer háttérbe szorult. Hamis bírósági végzés felhasználásával törvényes jogi eljárás látszatát keltve kényszerítették a kiszemelt vállalkozásokat arra, hogy vagyonuk egy részéről lemondjanak hamis tulajdonosi követelések, vagy soha fel nem vett banki kölcsönök törlesztése fejében. Ezekben az esetekben is, mivel a csalás az áldozat számára nyilvánvaló kellett, hogy legyen, karhatalom kísérte a végrehajtókat. A nagyobb cégek vezetőit vizsgálati fogságba is vetették. Ráadásul mindez a nyilvánosság előtt, sőt, az útonállók által terjesztett manipulált hírek felhasználásával, szinte a közakarat teljesítéseként ment sokszor végbe. Erre nyilván a nagyobb volumenű „tranzakciók” lebonyolításakor került sor. Azonban Viktorov tanulmánya arról számol be, hogy az efféle vállalati útonállás kisvállalatok, sőt egyes magánszemélyek vagyonának megszerzésére is irányulhat. Véleménye szerint senki nem lehet biztonságban, akinek egy kicsit is szebb ingatlana vagy egyéb vagyona van. Ez utóbbit „kvartyirnoje reigyersztvo”-nak, lakás-útonállásnak nevezik.
A vállalati útonállás a társadalmi működés alacsonyabb szintjein mutatkozó súlyos anomália, amit a jogállamiság gyengesége, a hatékony ellenőrzés és jogérvényesítés hiánya, a korrupt intézmények léte tesz lehetővé. Azokra az állampolgárokra, akik nem kívánnak efféle ügyletekben kezdeményezőként fellépni, a jogbiztonság hiánya súlyos fenyegetésként nehezedik. Szakértői vélemények szerint 2000 óta évente hozzávetőleg 60 000 kisebb-nagyobb vállalati útonállásra kerül sor. A jelenséget a napi sajtó bőségesen tárgyalja, sőt még filmet is forgattak egy elképzelt esetről. A vállalati útonállás ennek ellenére töretlenül folyik tovább.
Az Oroszországból kimenekített hatalmas összegű tőkeállománynak egy része bizonyosan olyan állampolgárok tulajdona, akik ahhoz tisztességesen jutottak hozzá és nem kívánják, hogy tisztességtelen emberek tegyék rá a kezüket. De ezek az esetek általában véve is súlyosan rongálják az üzleti tevékenység feltételeit. Leginkább azokét a vállalkozókét, akik nem szeretnének a politikával, a hatalmi intézményekkel összefonódni.
Szanyi Miklós
MTA KRTK VGI
tudományos igazgató-helyettes
