2p

Görögország pert fontolgat olyan amerikai bankok ellen, amelyeknek szerepük lehetett az ország pénzügyi helyzetének romlásában, és magatartásukkal hozzájárulhattak az adósságválság kialakulásához - közölte Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő vasárnap a CNN amerikai hírtelevízióban.

Papandreu elmondta: a görög parlamentnek a krízis okairól indított vizsgálata után fognak dönteni arról, hogy bírósági úton fellépjenek-e amerikai pénzintézetekkel szemben. "Görögország meg fogja vizsgálni, hogyan történtek a dolgok" - fogalmazott, és utalt arra, hogy más országokban, az Egyesült Államokban is zajlanak hasonló vizsgálatok esetleges pénzügyi visszaélésekkel, az átláthatóság hiányával kapcsolatban.

Papandreu azt mondta a CNN-interjúban, hogy a nemzetközi közösségből sokan Görögországot kezdték el hibáztatni. Azt mondta, könnyű Görögországot bűnbakká tenni, pedig a görög szorgalmas, büszke nép. "Követtünk el hibákat" - mondta, és hozzátette, hogy a görögök meg fogják mutatni, hogy betartják kötelességüket.

Amerikai pénzügyi megfigyelők rámutattak: Papandreu közlése az amerikai bankok elleni esetleges peres eljárásról kísérletnek tűnik a felelősség áthárítására. Ugyanakkor feltételezhető, hogy spekulánsok ki akarták használni a helyzetet, nyerészkedve a görög költségvetési válságon. A manipuláció, ha valóban történt ilyen, minden bizonnyal az államadósság-törlesztési kockázat fedezetére kínált hitelpiaci származékos csereügyletek, a CDS-ek szabályozatlan piacán fordult elő. Ebben az esetben viszont kérdéses, hogy Görögország vagy bármelyik másik euroövezetbeli állam milyen peres eljárást indíthat.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!