Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Az IMF vezérigazgatója nyilvános levélben cáfolta azt a WikiLeaks-kiszivárogtatásra alapuló feltételezést, miszerint az IMF csődeseménnyel próbálná gyors megállapodásra kényszeríteni Görögországot és európai hitelezőit a harmadik mentőcsomag feltételeinek a teljesítéséről.

IMF-vezetők között március 19-én folytatott telekonferencia jegyzőkönyve alapján a WikiLeaks a hét végén értesüléseket szivárogtatott ki arról, hogy az IMF még a brit Brexit-referendum előtt ki szeretné kényszeríteni a felülvizsgálati megállapodást a harmadik görög mentőcsomagról.

A kiszivárogatott dokumentum szerint az IMF illetékesei különböző tárgyalási taktikákat vitattak meg, egyebek között annak a lehetőségét, hogy a programból való kiszállással kényszerítsék Görögországot engedékenyebb álláspontra, illetve európai hitelezőit, elsősorban is Németországot az adósság részleges elengedésére.

Az EU és az IMF képviselői a tervek szerint hétfőn kezdik meg a tárgyalásokat Athénnal a költségvetési és szerkezetátalakítási reformok felülvizsgálatáról, ami előfeltétele a harmadik mentőcsomag következő részletei kifizetésének, illetve az adósság-átalakítási tárgyalások megkezdésének.

A felülvizsgálati tárgyalások megkezdését a 2018-as költségvetési hiány nagyságáról, a nyugdíjreformról és a nem teljesítő hitelek problémájának rendezéséről alkotott eltérő nézetek miatt január óta már két alkalommal is elhalasztották. A kiszivárogtatást Athén úgy értelmezte, hogy az IMF egy "csődesemény" lehetőségének meglebegtetésével próbálja megtörni nyugdíjügyben tanúsított ellenállását.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő ezért április 2-án levélben kérte fel az IMF vezérigazgatóját a mentőcsomagról folyó tárgyalásokkal kapcsolatos álláspontjának tisztázására.

Christine Lagarde az IMF honlapján közzétett nyilvános válaszlevelében leszögezte: a tárgyalások egyelőre "nagyon messze" vannak még attól, hogy az IMF ügyvezető igazgatósága elé terjeszthető "koherens csomagról" lehessen beszélni. Hangsúlyozta, hogy az IMF mindig is csak hiteles, realisztikus feltételezésekre épülő, az országot növekedési pályára helyező és a törlesztés fenntarthatóságát biztosító programot volt hajlandó támogatni.

"Egyszerűen nonszensznek" nevezte ugyanakkor azt a kiszivárogtatott információkra alapuló feltételezést, miszerint az IMF a mentőcsomagból való távozásával próbálná kikényszeríteni a gyors megállapodást, illetve Görögország európai hitelezőitől az adósságteher csökkentését. "Az IMF jóhiszeműen tárgyal, nem fenyeget és nem kiszivárogtatásokkal kommunikál" - szögezte le Christine Lagarde a görög miniszterelnöknek írott válaszlevelében. A német kormány és a német pénzügyminisztérium képviselői nem kommentálták a kiszivárogtatott értesüléseket. Angela Merkel kancellár és Christine Lagarde kedden találkozik Berlinben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.