2p

A szeptember 1-jétől érvényes alapbéremeléssel az egészségügyben dolgozók mozgóbérelemei, például az ügyeleti és a készenléti díj, a műszakpótlék is nőnek - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette, a béremelés több nint 97 ezer munkavállalót érint, ugyanakkor 11 ezer dolgozó átsorolása nem történt meg, így még nem az emelt bér szerepel a bérszámfejtésükben. Erre a korrekcióra szeptember 30-ig van lehetősége az intézményeknek - hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár elmondta, az orvosoknál a mozgóbér aránya a teljes bértömegen belül nagyjából 35 százalék, a szakdolgozóknál 23-24 százalék körül mozog, ezért is fontos, hogy ez a bérelem is emelkedik.

A szakorvosok, gyógyszerészek alapbére szeptember 1-jétől 107 ezer forinttal emelkedik, majd jövő év november 1-jétől további 100 ezer forinttal. A szakdolgozók alapbére átlagosan szeptember 1-jétől 26,5 százalékkal, majd jövő év novemberétől 12 százalékkal,  2018-2019-ben további 8-8 százalékkal nő.

Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy jövő novemberre Magyarországon az ágazati bérek a visegrádi négyek átlagán lesznek, ugyanakkor nemcsak a béremeléssel, hanem a "vállalati kultúra" megváltoztatásával lehetne itthon tartani az orvosokat, szakdolgozókat. "Fel kell számolni a feudalisztikus viszonyokat" - jelezte.

Beszélt arról is, hogy szeretnék a kompetenciahatárokat megváltoztatni, így sok olyan ellátási feladatot, amit ma az orvos végez, a jövőben végezhetné felsőfokú diplomával rendelkező szakdolgozó is. Ha azt akarjuk, hogy az orvosok terheltsége csökkenjen, akkor erre mindenképpen szükség van - tette hozzá Ónodi-Szűcs Zoltán.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!