3p

A válság után az európai átlagot két százalékponttal meghaladó GDP-növekedésre lesz szüksége a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy versenyképes és a befektetők számára vonzó legyen - mondta Bajnai Gordon kedden Bécsben, egy gazdasági konferencián.

Az Euromoney brit gazdasági lap rendezvényén tartott előadásában a magyar miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország már túl van a válság nehezén, de hosszú távon növekedésre van szüksége. A válság után a globális gazdasági növekedés a korábbinál lassabb lesz, a nagy országok adóssága és költségvetési hiánya elszívja a források nagy részét a kicsik elől, drágább és nehezebb lesz a hitelezés, és a piacszerzés helyett a meglévő piacok megtartásáért folyik majd a küzdelem - vélekedett a miniszterelnök. Magyarország csak akkor lehet ebben a megváltozott környezetben versenyképes és a befektetések számára vonzó, ha az európai átlagot két százalékponttal meghaladó GDP-növekedést ér el - mondta.

"Magyarországnak le kell szoknia az olcsó hitelek kábítószeréről" - fogalmazott. Nem lehet tovább hitelekre alapozni a növekedést, Magyarországnak csökkentenie kell az adósságát és be kell rendezkednie arra, hogy egy lényegesen lassabban növekvő világgazdaságban megtalálja a maga útját a növekedéshez - fejtette ki Bajnai Gordon az előadást követő sajtótájékoztatón.

A kormánynak sikerült visszaállítania a nemzetközi befektetők bizalmát, de a válságnak még nincs vége, ezt mutatja a munkanélküliség növekedése is. 2011-től azonban ismét növekedhet a gazdaság - mondta. Egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: továbbra is úgy látja, 11 százalék körül tetőzhet a munkanélküliségi ráta. Széles körű az egyetértés az elemzők között abban, hogy 2011-2012-ben 3,5-4 százalékkal nőhet a magyar GDP. Ehhez a mostani szigorú gazdálkodási pályán kell maradni - tette hozzá.

A miniszterelnök kitért arra, hogy Magyarországnak szüksége van az euróra, hiszen a közös európai fizetőeszköz a magyarhoz hasonló kicsi és nyitott, exportorientált gazdaságok számára biztonságot jelent. Minél előbb szükség van az euró bevezetésére - mondta - , de ez még évekbe telik, s előtte a reformok folytatására van szükség.

Bajnai Gordon bécsi tartózkodása során találkozott Herbert Stepic-csel, a Raiffeisen Bank vezérigazgatójával is. A sajtótájékoztatón egy újságíró kérdésére cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint azért utazott az osztrák fővárosba, hogy a választások utáni karrierjéről tárgyaljon a bankvezetővel. "Ez egy bődületes ostobaság" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a konferenciára jött Bécsbe. Az osztrák bankok meghatározóak Magyarországon, ezért fontos szoros kapcsolatban lenni velük - mondta a miniszterelnök. Hozzátette, hogy rendszeresen konzultál vezetőikkel Magyarországon és külföldön is. "És persze biztatni is akarom őket, hogy most, hogy a válság enyhül és a kockázatok csökkennek, bátrabban hitelezzenek" - fűzte hozzá.

A mandátuma lejártát követő időszakról a kormányfő annyit mondott: nincsenek még tervei, csak annyi, hogy egyelőre pihenni fog.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!