2p

Nemrég hazánkban járt és előadást tartott Robert S. Kaplan, akit a vezetéstudományban David. P. Norton szerzőtársával együtt a Balanced Scorecard (BSC) atyjaként tartanak számon.

A BSC tehát nem egyszerűen egy felsővezetői információs és teljesítménymérő rendszer, hanem a stratégia lebontását, kommunikálását és a célkitűzések teljesülésének visszamérését támogatja - tetszőleges mélységben - az intézmény irányítási szintjei számára. Ebből kifolyólag bevezetési költségei is nehezen mérhetőek, eredményessége a szervezet sikereiben érhető csak leginkább tetten.

Egy kisvállalkozás vezetőjében ugyanakkor jogosan merülhet fel a kérdés: mi újat is mond ez a logika, hiszen ha nem lennének a fentiekre mind tekintettel, már régen tönkrement volna a vállalkozás. A BSC tehát sokkal inkább azon cégeknek - de talán még inkább állami és nonprofit intézményeknek - nyújt segítséget a stratégiai célok eléréséhez, ahol a szervezet mérete igen nagy, valamint alapításának ideje is elég rég volt a sikert garantáló eszközök elfelejtéséhez. A cél ez által egy "stratégia-központú szervezet" kialakítása lesz, ahol minden egyes munkavállaló feladata a világosan meghatározott célok elérését szolgálja.

A BSC ajánlásainak átültetése az adott szervezet életébe rendkívül összetett folyamat, amelyet viszont informatikai támogatottság nélkül ma már nehéz elképzelni. Természetesen több cég is kínál megoldásokat a sok mérhető paraméter egyidejű megjelenítésére, amelyek jó segédeszközök a visszajelzések szemléltetéséhez. A változás viszont felülről jövő kezdeményezés kell, hogy legyen. Sir Terry Leahy, a Tesco vezérigazgatója nem véletlenül nyilatkozott így cége sikerének kulcsáról: "Hogyan is fejezhettem volna ki jobban elismerésemet Robert Kaplannak, minthogy átültettem az elméletét a gyakorlatba."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!