Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, a görög válságról, illetve az EU állam- és kormányfőinek pénteki találkozójáról folytatott vitában a portugál politikus leszögezte: a bizottság minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a piacok ne legyenek spekulánsok játszóterei. Bírálta a bizottsági elnök a hitelminősítő intézeteket is, mert azok borúlátó értékelései szerinte negatívan befolyásolták a piacok magatartását. Úgy vélte, a minősítők munkájában hiányosságok vannak, mert nem elsősorban az alapinformációkat veszik figyelembe, hanem a piacok viselkedését.
A parlamenti vitában éles bírálatok is érték a Görögország euróövezeti támogatásáért cserébe támasztott feltételeket. Legerélyesebben a zöldek frakcióvezetője, a francia Daniel Cohn-Bendit fogalmazott, aki szerint az Athéntól elvárt reformokat szinte lehetetlen kivitelezni, a szociális feltételek pedig "tűrhetetlenek". "Maguk teljesen megőrültek!" - mondta az indulatos felszólalásairól ismert képviselő, aki szerint az EU és a Nemzetközi Valutaalap "elfelejtették, hogy emberi lényekkel van dolguk". Rámutatott: más országokban évek alatt nem sikerült végrehajtani olyan reformokat, amelyeket a Papandreu-kormánytól néhány hónap alatt várnak el.
Képmutatónak nevezte Cohn-Bendit Németországot és Franciaországot, mert szerinte részben azért adnak pénzt Athénnak, hogy az fegyvereket vásárolhasson.
Közleményt adott ki a görög helyzetről Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke is, aki már reagált az athéni zavargások során bekövetkezett halálesetekre is. "Valamennyien aggódunk Görögország pénzügyi és gazdasági helyzetéért, de gondolataink most ott vannak az athéni emberáldozatokkal" - fogalmazott.
MTI/Menedzsment Fórum