2p

A válság ellenére is növekvő üzletágba, az egészségbiztosításba száll be a CIG Pannónia, és a 400 milliárd forintos piacból minél nagyobb rész kihasítására törekszik - mondta Horváth Béla, a társaság igazgatóságának elnöke, a Best Doctors nemzetközi egészségügyi szolgáltatóval kötött stratégiai együttműködés aláírásakor, csütörtökön Budapesten.

A CIG egészségbiztosítását vásárlók a világ legjobb diagnosztikai és kórházi szolgáltatásaihoz jutnak hozzá a Best Doctorson keresztül, amely 30 ország 53 ezer orvosával áll kapcsolatban, és 2008-tól a múlt év végéig 90 százalékkal növekedett - jelentette ki Frank Ahedo, a társaság európai vezérigazgatója.

Damien Payne, a cég európai projektvezetője elmondta, 2006 és 2012 között a szolgáltatást vásárló tagok száma 10 millióról 30 millióra növekedett. Öt betegségcsoportban kapják tagjaik a világ legjobbnak tartott kórházában az ellátást: rákos megbetegedések, Bypass-műtét, szívbillentyűcsere, idegsebészeti beavatkozás, továbbá szerv- és szövetátültetés.

A Best Doctors 1 millió euróig állja a diagnosztika, a beavatkozás, illetve a kezelés költségeit, beleértve a megfelelő kórházba eljutás költségét is.

Ezt követi a CIG három módozata is, mivel magyar kórház nincs a listán - mondta Sallai Linda, a CIG termékfejlesztési igazgatója. Az egészségbiztosítást 60 éves korig lehet megkötni, de aki ezt korábban megtette, az 75 éves koráig bent marad a rendszerben. Az átlagos havi díj 15 ezer forint.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!