3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A GVH ma közzétett közel kétmilliárd forintos büntetése kapcsán az elmarasztalt cégek mérlegelni fogják a lehetőségeiket. A bankok még nem tudják, hogy bírósághoz fordulnak-e jogorvoslatért, ám a MasterCard már úgy nyilatkozott, hogy fellebbeznek a döntés ellen.

Az MTI-hez, a megbírságolt hét bank közül hat közös nyilatkozatot juttatott el, amelyben tudomásul veszik a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) a bankkártyás fizetéseknél alkalmazott belföldi bankközi jutalékrendszerrel kapcsolatos csütörtöki határozatát, ugyanakkor annak kézhezvétele után mérlegelik, hogy bírósághoz fordulnak-e.

A versenyhivatal összesen több mint 1,9 milliárd forintos bírságot szabott ki a magyarországi bankkártya-piac két szereplőjére, a Visára és a Mastercardra, illetve számos hazai pénzintézetre, kartellezés miatt csütörtökön. A Budapest Bank Nyrt., az Erste Bank Hungary Nyrt., az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe, K&H Bank Zrt., MKB Bank Zrt., OTP Bank Nyrt. közös közleményében hangsúlyozza: a bankok jóhiszeműen jártak el, együttműködésük mindvégig nyilvános volt, azt a Magyar Nemzeti Bank tudtával és közreműködésével végezték.

"A bankok együttműködésének kizárólagos célja a sokoldalú piacteremtő és -szervező tevékenység volt, megteremtve és fejlesztve ezzel a hazai biztonságos bankkártya kibocsátás-elfogadás piacának egységes, átlátható feltételek melletti működését" - olvasható a közleményben.

Hangsúlyozzák, hogy a GVH vizsgálatának tárgyát képező bankközi jutalék a bankkártyát kibocsátó, illetve az azt elfogadó bankoknak, valamint a kártyatársaságoknak a bankkártyás fizetéseknél felmerülő költségeit fedezi, és egyidejűleg biztosítja, hogy a vásárlás során a kártyahasználat a fogyasztó számára ingyenes legyen, ami egyértelműen a fogyasztók érdekeit szolgálta és szolgálja. Ennek a jutaléknak az alkalmazása nemcsak Magyarországra jellemző, hanem a legtöbb európai országra, továbbá a világ számtalan országára egyaránt - teszik hozzá.

A pénzintézetek összesen 968 millió forintos bírságot kaptak, a versenyhatóság az OTP Bankot 281 millió, a Budapest Bankot 188 millió, az MKB Bankot 84 millió, a K and H Bankot 127 millió, a CIB Bankot 91 millió, az Erste Bankot 107 millió, az ING magyarországi fióktelepét 90 millió forint megfizetésére kötelezte. A két magyarországi kártyatársaság, a Visa és a Mastercard egyenként 477 millió forintos büntetést kapott. A kartellezés miatt büntetett társaságoknak a GVH határozatának kézhezvételétől számított 30 napon belül kell kifizetni a bírságot, illetve ugyanennyi idejük van fellebbezésre.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!