A balközép Elefterotipia szerint "a következő négy évben lélegzethez is alig jutunk majd. A megszorító intézkedések áradata főként a közszférában dolgozókat sújtja, velük fizettetik meg az államháztartás rendbetételében és az adóelkerülés megakadályozásában elkövetetett hibákat, amelyek a korábbi kormányok számláját terhelik. Az intézkedések az államcsőd elkerülése érdekében szükségesek, de igazságtalanok, hiszen csaknem kizárólag a bérből és fizetésből élők és a nyugdíjasok szenvedik meg őket."
Az ugyancsak balközép Etnosz szerint az EU-IMF csomaghoz tartozó takarékossági program Görögország "erőszakos modernizációja, számos kíméletlen, durva beavatkozással a társadalom szövetébe. Mindezt azonban nem kerülhetjük, ha valóban szét akarjuk tépni az érdekek hálóját, amely gúzsba kötötte és a jelenlegi helyzetbe hajszolta az országot. A miniszterelnök tudja, hogy nem lehet hibázni, mert az nemzeti tragédiához vezetne." A politikai közép felé húzó Ta Nea egy életforma kimúlásának jelképeként értékeli a vasárnap kötött egyezséget. Szerkesztőségi cikkében a lap rámutat, hogy "tegnap érvényét vesztette mindaz, aminek alapján szerveztük az életünket itt, a Balkán déli csücskében."
A Kerdosz című üzleti napilap szerint "eljött a felelősségvállalás ideje mindannyiunk számára. Meg kell újítani társadalmi életünket, akkor is, ha a vérünket kell adni a modernizációért. (Az EU-IMF csomag) nem csupán nagy lehetőség, hanem az utolsó esélyünk." A jobbközép Apogevmatini szerint "a kormány beismerte, hogy megbukott a stabilizációs programja, és úgy követel áldozatokat az emberektől, hogy nem mutat kiutat a válságból."
Az Imersia című üzleti lap szerint "a fizetésképtelenség elkerülése céljából bevezetett fájdalmas kormányzati intézkedések a politikai rendszer csődjének beismerését jelentik, hiszen éppen ez a rendszer nullázta le az országot. Reménykedjünk abban, hogy a kormánynak lesz elég ereje a program végrehajtáshoz. A nehézségekért cserébe valamennyi görög részt vehet az ország feltámasztásában és a mindenkire érvényes szabályok kidolgozásában. Tartozunk ezzel az eljövendő nemzedékeknek, amelyek a felhalmozott adósság terheit viselik majd." Az Elefterosz Tiposz című jobbközép lap vezércikke szerint "meg kell halnunk, hogy tovább élhessünk. A gyógymód ártalmasabb, mint a betegség. A szocialista kormány intézkedései sokkolták a görög társadalmat."
MTI/Menedzsment Fórum