A kétkötetes könyv választ is ad: a privatizáció gyorsítását a politikai konszenzuskeresés és az akadályozta, hogy mindig a társadalom tűrőképességére hivatkoztak. Török Ádám akadémikus, a Költségvetési Tanács tagja is úgy vélekedett, hogy "majdnem következetesen végiggondolt folyamat volt" a magánosítás, de szerinte kissé gyors volt a tempó. Ugyanakkor, fűzte hozzá, a térségben a legeredményesebb a magyar folyamat volt. A közgazdász akadémikus megjegyezte: a privatizáció nélkül a magyar gazdaság összeomlott volna a rendszerváltozás után, mert nem volt magyar tőke. Emlékeztetett arra, hogy 1994-ben a térségben a külföldi tőke mintegy felét Magyarországon fektették be.
Mihályi Péter gyakorlatilag a privatizáció kezdete óta vagy a privatizációs szervezetben, vagy a privatizáció közelében tevékenykedett. Volt privatizációs kormánybiztos-helyettes, az Állami Vagyonkezelő Rt. Igazgatóságának, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. Felügyelő Bizottságának tagja és több állami nagyvállalat igazgatósági tagja. Legutóbb a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Ellenőrző Bizottságának tagjaként volt közvetlen köze a magánosításhoz.
Mihályi Péter úgy fogalmazott: "20 éve folyamatosan írtam ezt a könyvet". A rendszerváltoztatás után húsz évvel a legfőbb tanulság az, hogy gyorsabban kellett volna privatizálni, jogszabályokat alkotni és kiépíteni a gazdasági versenyt. A szakember megjegyezte, hogy kezdetben még csak a nemzeti össztermékhez hozzájáruló vállalatok privatizációjára gondoltak, de utóbb kiderült, hogy az egészségügyi, az oktatás és más intézményeknek is hatékonyan kell működniük, és ehhez, amit lehet, azt magánkézbe kell adni.
A bemutatón Mihályi Péter és Török Ádám között némi vita alakult ki a privatizációs döntésekről. Az előbbi szakember szerint helyes lett volna mindvégig, ha a legmagasabb vételár dönt, míg Török akadémikus más szempontokat is fontosnak tartott. Mihályi Péter utalt Martonyi János jelenlegi külügyminiszter korábbi kijelentésére, miszerint "a legnagyobb elkötelezettséget a készpénzkiadás jelenti". Ezzel arra is utalt Mihályi Péter, hogy már a kezdetekben annak kellett volna eladni az állami vagyont, aki a legtöbbet fizeti érte, mert ő tudta volna a legjobban működtetni azt.
A közgazdász példákat hozott arra is, hogy a magyar befektetők több esetben "strómannak" bizonyultak, mert a privatizációban megszerzett vállalkozást rövid időn belül külföldi tulajdonosnak adták el. Hozzátette: most, amikor már Magyarország az Európai Unió tagja, egyébként nem értelmezhető sem a külföldi, sem az offshore tulajdon.
MTI
