<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Van kiút az építőipari és az energiaválságból?

Klasszis Klub Live Lázár Jánossal, ifj. Chikán Attilával és más neves szakértőkkel - személyesen és online!

2023. június 14.

Jelentkezzen most!

Hiába a látványos tavalyi GDP-növekedés, egy friss statisztika szerint az EU-hoz történő felzárkózásban semmit sem léptünk előre.

Az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson számolt GDP az uniós átlag 68 százaléka volt tavaly, ez éppen megegyezik az egy évvel korábbival. Vagyis semmit sem sikerült előrébb jutnunk a felzárkózást illetően. Ez azonban nem az egyedüli rossz hír Magyarország számára, ennél rosszabbul ugyanis mindössze 4 ország teljesített tavaly: Lettország, Horvátország, Románia és Bulgária.

Így egyben ez azt is jelenti, hogy Magyarország még a visegrádi országokhoz képest is lemaradásban van. Közvetlenül előttünk áll Lengyelország 69 százalékkal, előtte Szlovákia 77 és Csehország 85 százalékkal.

A rangsor élén, bőven az EU-átlagot meghaladó egy főre jutó GDP-vel, 271 százalékkal Luxemburg szerepel, mögötte jókora lemaradásban Írország 145 százalékkal, a dobogó harmadik fokán pedig Hollandia áll 129 százalékkal.

A kedvezőtlen adat mellett érezhetően rosszabbul élnek a magyarok az átlaghoz képest, hiszen az egy főre jutó fogyasztásban még előnytelenebb lett a helyezésünk. A magyar 62 százalékos adatnál csak a horvát és román 58 százalék és a bolgár 51 százalék volt rosszabb.

A lengyelek 74 százalékkal, a csehek 76-tal, a szlovákok pedig 77 százalékos egy főre eső fogyasztással szerepelnek előttünk.

Az élen ezúttal is Luxemburg áll 137 százalékkal, mögötte a németek 124 és az osztrákok 119 százalékkal.

mfor.hu