2p

Soha nem volt még ilyen nagy a különbség a legmagasabb és a legalacsonyabb átlagos nettó bért regisztráló megyék között - derül ki a legfrissebb második negyedéves adatokból.

A második negyedév végén már 84,55 százalékkal volt magasabb a nettó bér a legjobban fizető megyében, mint a legalacsonyabb nettót regisztrálóban.

Ez pedig történelmi rekordnak számít - legalábbis azon az időtávon, amin rendelkezésünkre állnak az adatok. Az eddigi rekord 81,9 százalékos differencia volt, ami a tavaly év végét jellemezte.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a második negyedévben a legmagasabb átlagos nettó fizetés - ahogy korábban is - Budapesthez köthető, 204,5 ezer forint. Ellenben az ország legalacsonyabb nettóval rendelkező megyéje Szabolcs-Szatmár-Bereg volt, "mindössze" 110,8 ezer forintos hazavitt összeggel.

A nettó bérek rangsoránál maradva, sem az élvonalban, sem pedig a sereghajtók között nincs érdemi változás. Budapest után a legtöbbet Győr-Moson-Sopronban vihették haza a dolgozók, amit Komárom-Esztergom megye követ. A rangsor legvégén pedig a legkevesebb fizetésből kénytelenek megélni Szabolcs mellett a Békés és a Nógrád megyében élők. Utóbbi esetben az is hozzátartozik a történethez, hogy ezek hagyományosan olyan megyék, ahol túlsúlyban van a közfoglalkoztatás, melynek a minimálbérnél is alacsonyabb fizettsége lefelé húzza az átlagot.

Ami azonban az előző év azonos időszakához képest bekövetkezett változásokat illeti, a legnagyobb mértékben Tolna megyében emelkedtek a nettó bérek, 5,6 százalékkal, amit a Vas és Veszprém megyében regisztrált 5,3-5,3 százalékos plusz követ. A rangsorunk másik végén Baranya megye áll, itt a második negyedévben csupán 0,7 százalékkal haladták meg a nettó bérek az előző évit, és ennél épp csak kicsivel volt nagyobb a növekedés mértéke Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 1 százalékos.

Mivel a második negyedévben kumuláltan továbbra is deflációs környezet volt jellemző 0,4 százalékos árcsökkenéssel, a fent említetteknél nagyobb mértékben emelkedtek a reálkeresetek. Ez azt jelenti, hogy:

  • Tolna megyeben 6 százalékkal,
  • Vas és Veszprém megyében 5,7 százalékkal,
  • Baranya megyében 1,1 százalékkal,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 1,4 százalékkal

értek többet a hazavitt összegek, mint egy évvel korábban.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!