1p

Ma ismét jelentős összegben vont be forrást az ÁKK, igaz csak hat hétre.

Idén hetedik alkalommal tartott hathetes likviditási aukciót az Államadósság Kezelő Központ. Az 50 milliárdos meghirdetett keretre 149,18 milliárdnyi ajánlat érkezett. Az ÁKK ebből 70 milliárdot fogadott be 3,04 százalékos átlaghozam mellett. Ez 2 bázisponttal alacsonyabb a múlt hetinél és 23-mal a két héttel ezelőttinél.

Az ÁKK idén minden héten tartott hathetes likviditási aukciót, és összesen 525 milliárd forrást vont be. Tavaly ezzel szemben mindösszesen csak két aukcióra volt szükség, igaz, 2012 év végén nem is volt olyan tartalékleépítés, mint 2013 decemberében. Az apasztásnak mint ma már tudjuk, meg lett az eredménye, a GDP-arányos maastrichti adósságmutatónk 79 százalékra csökkent.

Persze a tartalékokat biztonsági okokból vissza kell építeni, így az ÁKK soha nem látott értékben vont be forrást januárban. Ehhez volt szükség heti rendszerességgel a hathetes aukciókra is, amelyek közül a január elején kibocsátott papírok a jövő héten már le is fognak járni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!