2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Noha az Orbán-kormány 2010 óta jelentősen átalakította az adórendszert, nemzetközi viszonylatban úgy tűnik, hogy a kétgyermekesek még ennek ellenére is nagyon sok adót fizetnek.

Magyarországon az adóék mértéke 49 százalék, vagyis a bruttó bérből és a munkaadó által fizetendő járulékokból összesen ennyit von el az állam, ez az OECD tagállamok sorában a negyedik legmagasabbnak számít. Előttünk Belgium szerepel 55,3 százalékos adóékkal, Ausztria 49,5 és Németország 49,4 százalékkal.

Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy az adókedvezmények révén hogyan alakul a kétgyermekes családok adóéke, ami főleg annak tükrében érdekes, hogy az átalakított adórendszer jelentős mértékű kedvezményekhez juttatja az érintetteket. Sőt, a következő pár évben 2500 forinttal nő az adóból levonható összeg nagysága, míg meg nem duplázódik az érvényesíthető kedvezmény mértéke.

Ennek ellenére a kétgyermekes családok adóéke a gyermektelenekéhez hasonlóan kiemelkedik nemzetközi viszonylatban - derül ki az OECD Facebook oldalán közzétett rangsorból. A kétgyermekeseket 35,3 százalékos adóék terheli Magyarországon, ami csupán háromhelyes javítást enged meg Magyarországnak, így ez a hetedik legmagasabbnak számít. Ezzel ráadásul a családokat magasabb adóval terhelő országok sorába tartozik hazánk, mint a rendkívül alacsony adóékkel rendelkezőkébe. Utóbbira nagyon jó példa a visegrádi országok egyike, Csehország, ahol az átlagos adóék 42,8 százalék, míg a kétgyermekes családokat csupán 26,6 százalékos adóék terheli.

A kettő közötti differencia 16,2 százalékpont, vagyis a legnagyobb azon országok sorában, melyek az OECD grafikáján szerepelnek. Ezzel szemben Magyarország 13,7 százalékpontos könnyítést alakított ki a gyermekesek számára, aminél a belgák és a németek is nagyobb kedvezményt adnak. Előbbi esetben 14,9, utóbbiaknál pedig 15,4 százalékpontos a különbség.

A legkisebb mértékben egyébként Chilében adóztatják a kétgyermekeseket, itt 7 százalék az adóék, noha az átlagos, gyermektelenekre vonatkozóan is ugyanekkora a mutató. 10 százalék alatti a teher még Svájcban, 9,8 százalékot von el az állam a teljes munkaerőköltségből adók és járulékok formájában, amivel párhuzamosan a gyermektelenek esetében 22,2 százalékos adóékról árulkodik az OECD grafikája.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!