Ahhoz, hogy a mostani verbális párbajokat gazdaságilag meg tudjuk érteni, látnunk kell, hogyan épül fel, miből áll a jegybank mérlege. Ennek nagyságát és/vagy szerkezetét változtathatja meg az új jegybanki vezetés, ha új monetáris politikát szeretne megvalósítani. Az alábbi ábrán a héten megjelent MNB decemberi, átlagos, előzetes mérlegének egyszerűsített verzióját mutatjuk be:
A mérlegből egyértelműen látszik, hogy téves az a vélekedés, miszerint a nemzeti bank nemzetközi tartalékai a magyar államé lennének, hiszen bár a nemzeti bank tulajdonosa az állam, a jegybank forrás oldalának mindössze 0,05 százaléka a saját tőke, míg közel 75 százaléka kereskedelmi banki illetve kormányzati betétek, és hitelek. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a saját tőke nem havi átlagot mutat, hanem évvégi értéket.)
Vagyis messze nem a saját pénzét, hanem másokét helyezi ki az MNB különböző devizaeszközökbe, aminek decemberi átlagos értéke 9964,3 milliárd forint, vagyis hozzávetőlegesen 34 milliárd euró volt. Ez az az összeg, amit havonta szokott a jegybank közölni és az "ország devizatartaléka" néven fut a köznyelvben.
Hatalmas jegybanki veszteségre készülhetünk
Azt már láttuk tehát, hogy a jegybanki tartalékok döntő része idegen forrásból (betétek és hitelek) van finanszírozva, de az még nem tudjuk, hogy mennyi ennek az ideális szintje. Sajnos, erre egyértelmű, egzakt szabály nincs, (van néhány hüvelykujjmutató, amit a későbbiekben be fogunk mutatni) de nagyjából két dolgot lehet elmondani. Ha alacsony a jegybanki tartalékok szintje, akkor a tapasztalatok alapján sokkal nagyobb valószínűséggel éri az országot spekulációs támadás, ha viszont magas, akkor annak jelentős "ára" van. Ennek költségei – ismerve politikusaink igen nagyfokú hajlamát a demagógiára – az elkövetkező években biztosan a közbeszéd részét fogják képezni, hiszen az MNB előrejelzése szerint az idei évtől kezdve hozzávetőleg 200 milliárd forint feletti (a GDP 0,7 százaléknyi) mínuszt fog évente összehozni a jegybank a nagyon gyenge kamateredmények miatt. Hiszen az MNB a jegybanki alapkamatot (jelenleg 5,75 százalék) fizeti a banki betétek, illetve a kéthetes kötvények után, míg a nemzetközi tartalékokon, amelyeket nagy biztonságú, de éppen ezért a nullához konvergáló kamatozású eszközökben tart, alig keres valamit.
De nem csak a forintforrások esetén veszít az MNB, hanem a nemzetközieken is. Például, az MNB-nek juttatott kedvező kamatozású IMF-pénzekért is magasabb kamatot kell fizetnie a jegybanknak, mint amit az abból vásárolt nemzetközi tartalékokon (amerikai, német állampapír) elér. A különbség, vagyis a veszteség pont az országkockázati felárat mutatja meg.
Hogy a 2008-tól jórészt hitelből felfuttatott jegybanki tartalékok miért csak 2013-tól okoznak majd hatalmas veszteségeket az MNB-nél (amelyet a költségvetésen keresztül mindannyian megfizetünk), annak alapvetően három oka van. Egyrészt a korábbi években a jegybank jelentős eredménytartalékot halmozott fel, amit ennyi idő alatt "sikerült leépíteni". Másrészt a 2011-es végtörlesztés során a jegybank euróforrásokat biztosított a kereskedelmi bankok részére, amelyeket magasabb áron adott el, mint ami a bekerülési értékük volt. A nyereség mintegy 100 milliárd forintot tett ki. Harmadrészt a jegybank eszközei között vannak olyanok, amelyek az elmúlt időszakban magasabb hozamokat biztosítottak, de a közelgő lejáratuknál veszteséget fognak "generálni".
Mennyi legyen a tartalék?
Azt látjuk, hogy a magasabb tartalékszint jelentős költségeket okoz a jegybanknál, ami a következő évben a költségvetést is megterheli, de mi a megfelelő szint? A tartalékolás célja ugyanis a tankönyvek szerint a tőkeáramlás hirtelen megfordulásaként definiált válság elkerülésére, illetve kezelésére használható biztosításként fogható fel. A tartalék tartásának haszna a válságban a tartalék hiányában elszenvedett kibocsátás-visszaesés mértékével mérhető. Na és ez mennyi, tehetnénk fel? De sajnos, ez is egy olyan terület, amelyet a közgazdaságtan előre nem nagyon tud pontosan definiálni, inkább csak utólag megmagyarázni a történéseket. Az biztos, hogy az ázsiai válság óta megfigyelhető, hogy a jegybankok egyre magasabb tartalékokat halmoznak fel, mivel utólagosan elemezve a közgazdászok arra jutottak, hogy azok az országok ellen, akik a régiós társaiknál magasabb tartalékkal rendelkeztek alacsonyabb valószínűséggel indult spekulációs támadás. Ez pedig óvatossági szempontok miatt egy "tartalékolási versenyt" indított el a jegybankok között, amit a szomszédoktól való lemaradás félelme fűt.
A nemzetközi piaci szereplők egyébként alapvetően 5 mutatót figyelnek, illetve azoknak a kombinációját, amikor eldöntik, hogy egy ország tartalékai elégségesek-e. A legelső ilyen mutató az importszabály volt, amely azt "írja elő", hogy a devizatartalékoknak 3 havi importszámlát kell fedeznie. Ezt a kritériumot hazánk játszva teljesíti, hiszen 33,8 milliárd eurós tartalékunk 75 százalékkal több, mint a legutolsó negyedéves 18,1 milliárd eurós behozatalunk volt. E mutató szerint, tehát jelentős tartalékunk van, kár, hogy a tőkepiacok liberalizálódásával elvesztette jelentőségét és a legkevésbé használják.
Az 1997/98-as ázsiai válság tapasztalata birtokában egyre nagyobb hangsúlyt kapott a hátralévő futamidő szerinti éven belül lejáró külső adósság. No ez az a mutató (Guidotti−Greenspan-szabály), amin 2008-ban elhasaltunk. Hiába magyarázta az OTP a válság kirobbanásának évében, hogy elegendő a 17 milliárdos tartalékunk az éven belül lejáró 24-25 milliárd euróra, mivel az anyabankok nem fogják hagyni bedőlni és biztosan refinanszírozni fogják a magyar leányukat (ami meg is történt mind a mai napig, bár egyre alacsonyabb mértékben), a piac kikényszerítette a tartalékok szignifikáns emelését, és az MNB is elismerte később, hogy alacsony volt a tartalékszint.
Ráadásul a jegybank legutolsó inflációs jelentésében Magyarország 12 hónapon belül lejáró devizadósságát 34 milliárd euró értékre teszi, vagyis a Guidotti−Greenspan szabály szerint a mostani 33,8 milliárdos tartalékunk pont elegendő. Nem hiába mondta ősz elején Heim Péter, hogyha a tartalékokból az adósságot törlesztjük, akkor maximum 32-33 milliárd euróra mehet le a jegybank a tartalékok szintjével. Tehát nagyjából oda, ahol most állunk.
A cikk második része itt olvasható.
szp
mfor.hu
