A CASS a szárazföldi Kínán belül 294 várost, valamint Tajvant, Hongkongot és Makaót vizsgálta azok általános versenyképességét illetően. Többek közt az átlagos gazdasági és szektoronkénti növekedés, továbbá a növekedési kilátások, méret, lakosság, a helyi gazdaságpolitikák hatékonysága, fejlesztési költségek, iparági fejlettség és az életszínvonal szerepeltek a rangsort meghatározó szempontok között. A dobogós helyek után Sanghaj, Sencsen (Shenzhen), Kuangcsou (Guangzhou), Tiencsin (Tianjin), Hangcsou (Hangzhou), Csingtao (Qingdao) és Csangsa (Changsha) városok szerepelnek az első tíz helyezett közt.
A tanulmányból az is kiderül: ugyan a legversenyképesebb 50 város 70 százaléka a keleti part mentén található, az elmúlt év során csökkent ennek a régiónak versenyképessége. Erre leglátványosabb példa Sanghaj esete, melyet hosszú évek óta először szorítottak le a dobogóról, s melyet idén már a főváros, Peking is megelőzött. A keleti part visszaeső versenyképességének oka a növekvő bér- és nyersanyagköltségek, a magas ingatlanárak és a megélhetési kiadások - vélik a tanulmány szerzői.
A CASS egy januári, a kínai tartományok és tartományi szintű városok versenyképességét vizsgáló jelentésében már rámutatott a folyamatra. Akkor úgy fogalmaztak: a középső és nyugati tartományok mind népszerűbb beruházási célpontok, ennek oka, hogy a keleti régióhoz képest továbbra is olcsóak, valamint, hogy az ide költöző egyes iparágak központi támogatásra számíthatnak.
A tanulmány egy másik kínai sajátosságra is rámutat, arra, hogy az ország gazdasági teljesítményét egyre nagyobb arányban a városok határozzák meg. Tavaly a nemzeti GDP csaknem 70 százalékát a legnagyobb kínai városok termelték, ami a 2001-es adatokhoz képest 16 százalékos növekedés.
MTI
