3p

A jövő héten megjelenő hazai makrogazdasági adatok közül az inflációs és az ipari termelési adatok kaphatnak leginkább figyelmet a befektetők részéről.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn hozza nyilvánosságra előzetes adatait az államháztartás november végi helyzetéről. A november közepén közölt részletes adatok szerint októberben 138,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere. Ez a korábban felfüggesztett több százmilliárdos uniós transzfer részbeni megérkezésének, valamint a megnövekedett adóbevételeknek köszönhető. Az államháztartás központi alrendszerének január-októberi hiánya 816,2 milliárd forintra mérséklődött, így az első tízhavi hiány az egész évre várt deficit 91,5 százalékát tette ki. Tavaly októberben az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya 809,6 milliárd forint volt.

Kedden a fogyasztói árak novemberi alakulását közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Októberben a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, szeptemberhez viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek. A fogyasztói árak január-októberben átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció októberben 1,5 százalékra emelkedett a szeptemberi 1,3 százalékról, az előző hónaphoz képest pedig 0,3 százalék volt az egy hónappal korábbi 0,1 százalék után. Elemzők továbbra is stabil árakra számítanak az inflációs ráta októberi gyorsulása ellenére, az év egészében nulla százalékos átlagos inflációt várnak.

Szintén kedden jelenik meg az ipari termelés októberi előzetes adata. Szeptemberben az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a nyers és a munkanaphatással kiigazított adatok szerint egyaránt. Augusztusban is jelentős, 6,2 százalékos volt a termelés növekedése. Szeptemberben az előző hónaphoz képest 2,9 százalékkal nőtt az ipar kibocsátása. Elemzők az ipari termelés 6,5-7 százalékos növekedésére számítanak az idén.

Csütörtökön közli a KSH az októberi külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó első becslését. Szeptemberben az export euróban számított értéke 5,6, az importé 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kereskedelmi többlet 814 millió euró volt, 126 millióval kisebb a tavaly rekordnak számító 940 millió eurónál. A kereskedelmi többlet az idén márciusban 987 millió euróval állított fel újabb csúcsot, de azóta a szeptemberi érték volt a legmagasabb.

Csütörtökön a mezőgazdaság 2015-ös teljesítményére vonatkozó első becslését is publikálja a KSH.

Pénteken a kereskedelmi szálláshelyek októberi vendégforgalmának adata jelenik meg. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,3, a belföldi vendégeké 5,8 százalékkal nőtt szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma összességében 6,7 százalékkal bővült. A szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele csaknem 14 százalékkal, 35,7 milliárd forintra emelkedett. Az év első kilenc hónapjában a szálláshelyek 6,4 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak az előző év azonos időszakához képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!