2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A CIG Pannonia Életbiztosító az új szerzésű befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosítások piacán a tavalyi január-márciusi 16 százalék után az idei első negyedévben 30 százalékos részesedést ért el - közölte a biztosító.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán kiadott adatai alapján a CIG 2009 első negyedévében 2 milliárd forint életbiztosítási díjbevételt ért el. Ez az idei első negyedévben 5,3 milliárd forint volt, a növekedés meghaladja a 260 százalékot. A teljes díjbevételből az egyszeri- és eseti díjas életbiztosítások egy éve 1,1 milliárdot, idén pedig 2,3 milliárd forintot tettek ki. A teljes piac ha nem is ilyen arányban, de 23,3 milliárdról 50,4 milliárd forintra növekedett.

A CIG közleménye megjegyzi: míg 2009-ben az életági díjbevétel hozzávetőlegesen 30 százalékát tette ki az eseti és egyszeri díjfizetésű termékek értékesítése, addig 2010 első negyedévében ez az arány 40 százalék fölé emelkedett. Az elmúlt 2 évben tapasztalt tendencia folytatásaként 2010 első negyedévében is piacvezetőként végzett a CIG az új szerzésű, rendszeres díjfizetésű befektetéshez kötött életbiztosítások értékesítésében. A társaság 2009 első negyedévében, az e piacon megszerzett, 16 százalékot meghaladó részesedés elérését követően, 2010 első három hónapja során a több mint 2,5 milliárd forint értékű új szerzésű unit-linked állománydíjjal a tavalyi piaci részesedés közel dupláját, 30 százalékos részesedést hasított ki a piacból.

Még az idén hagyományos életbiztosítási termékeket is piacra kíván hozni a CIG. Ezzel párhuzamosan bővíti ezekkel a romániai termékpalettáját is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!