A tisztet ötödik éve betöltő politikus megbízatása 2012 közepéig szól. Az euróövezeti elnököt az EU nemrég életbe lépett Lisszaboni Szerződésének értelmében ezentúl 2,5 évre választják.
Nem döntöttek viszont a miniszterek arról, hogy kit válasszanak az Európai Központi Bank (EKB) hamarosan megüresedő alelnöki posztjára. A görög Lukasz Papademosz alelnök tavasz végén távozik e tisztségből, helyére a portugál jegybankelnök, Vitor Constancio és luxemburgi kollégája, Yves Mersch számít esélyesnek. Tekintettel mindazonáltal arra, hogy az Eurogroup luxemburgi irányítás alatt áll, megfigyelők a portugál szakembernek adnak nagyobb esélyt.
Az év első euróminiszteri ülésén - legalábbis a nyilatkozatok szintjén - a görög gazdasági helyzet volt a fő téma. Több miniszter felszólította az új görög kormányt arra, hogy mielőbb tegyen hatékony lépéseket a magas belső államadósság és az államháztartási deficit leszorítására. Egyértelművé tették azt is, hogy a helyzet rendezése elsősorban Athén feladata, külső segítségre csak korlátozottan számíthat.
A brüsszeli pénzügyi találkozó kedden mind a 27 EU-tagállam pénzügyminiszterének részvételével folytatódik. Ezen szintén szó esik majd Görögországról. A napirendet azonban egy hosszabb ideje tárgyalt adópolitikai csomag uralja, benne olyan intézkedésekkel, mint az adóhatóságok közötti adminisztratív együttműködés elősegítése a helyes adómegállapítás és a tagállamokat megillető adók behajtása érdekében, az úgynevezett kamatadó-irányelv felülvizsgálata, az Európai Unió és Liechtenstein közti, csalás elleni megállapodás és a hasonló tárgyú megállapodás érdekében a tárgyalások megnyitása Svájccal, Monacóval, Andorrával és San Marinóval.
MTI