2p

Az összehangolt hatósági ellenőrzés-sorozat, a Csillagszóró hadművelet sikere is, hogy a kereskedők jogkövetőbbé váltak, a hatóságok a korábbiaknál jóval kevesebb kifogásolnivalót találtak, csökkent a súlyos jogsértések aránya, és javult a nyugta-, valamint számlaadási gyakorlat is - ismertette Szollár Domokos kormányszóvivő pénteken Budapesten sajtótájékoztatón

A 2009. december 1-31. közötti Csillagszóró III. hadműveletben több mint 2600 esetben mintegy 415 millió forint összegű bírságot szabtak ki a hatóságok, kevesebbet, mint a megelőző évben - mondta. A tavalyi tájékoztatás szerint a Csillagszóró II. akcióban még 5.400 esetben bírságolták a jogsértő vállalkozásokat, összesen mintegy 1 milliárd forint értékben.

Tavaly, az előző két évhez hasonlóan az összehangolt ellenőrzés-sorozatban több hatóság (köztük az APEH, a VPOP, az ÁNTSZ, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság) vett részt annak érdekében, hogy a fogyasztók a lehető legnagyobb védelmet kapják a karácsonyi bevásárlások idején.

A hatóságok országosan továbbra is kiemelt figyelmet fordítottak  a bevásárlóközpontokra, a nagy áruházakra, a vendéglátóhelyekre és a szezonális árusítóhelyekre is. 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság több mint 900 esetben tartott szúrópróbaszerű ellenőrzést, és jóval kevesebb esetben talált kifogásolnivalót, mint az elmúlt években. Az akciós árak alkalmazásánál továbbra is nagyon sok volt a szabálytalanság, akadt olyan áruház, amely azért kapott büntetést, mert az ingyenes termékért is pénzt számolt fel.

A korábbi évekhez viszonyítva összességében pozitív változások indultak el, kevesebb kifogásolnivaló volt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!