2p

A miniszter beköltözött az internetre.

Saját oldalt indított el a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János. A lazarjanos.hu oldal úgy épül föl, mint a többi képviselői portál, megismerhetjük a politikus magánéletét, hozzáférhetünk beszédeihez, nem csak kormánypárti médiáknak adott interjúihoz, kormányinfós és más videós tartalmakhoz, sőt, még a választási eredményeit is fontosnak tartotta publikálni. Az oldalon megtaláljuk a Fidesz és a KDNP logóit is.

"A világon semmi nem megy magától. Ezt csak azok hiszik, akik még soha semmit nem alkottak." - ezzel a Bethlen István-idézettel nyit a honlap.

Hitvallása pedig így kezdődik: "Magyar vagyok és keresztény, alföldi polgár és európai." 

Lázár internetes jelenlétét egyébként nem lehet aktívnak nevezni. Facebook-profilja nincs, ami pedig megtalálható a közösségi oldalon, az nem hozzá köthető. Az egyik ilyen profil kifejezetten viccet próbál csinálni a kormány munkájából.

Úgy tudjuk, hogy a miniszter nem is tervezi saját Facebook-oldal indítását, megelégszik a saját maga által megvásárolt domain alatt futó új portállal. Ennek elindítása vélhetően összefüggésben áll azzal, hogy ráfordultunk a 2018-as kampányidőszakra. A felület mindenesetre alkalmas lesz arra, hogy intenzívebben tudja építeni az imidzsét, és nem csak választókörzetén belül.

Más politikusoknak már sokkal régebben futnak a saját oldalaik, Orbán Viktor kormányfő vagy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hosszú évek óta működtet, vagy működtetett saját oldalt. Utóbbi időközben már minden tartalmat átköltözötett a közösségi portálra, nyitóoldalán is oda invitálja a látogatóit.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!