4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) is tudomásul kell vennie a tényeket, melyeket Magyarországon az előző kormány kivételével szinte mindenki elismer - mondta a miniszterelnökséget vezető államtitkár a köztévé vasárnap esti műsorában. A Fidesz gazdasági szakembere szerint reális lehet a 29 közgazdász által tavaly prognosztizált 7-7,5 százalékos költségvetési hiány az idei évre. Mfor.hu-háttér.

Régóta ismert, hogy az új kormány növelni szeretné az idei költségvetési hiányt, azonban a szakemberek szerint kemény tárgyalások elé néznek a következő hónapokban az IMF-fel és főleg az Európai Bizottsággal. A jelek szerint a Fidesz továbbra is kitart amellett, hogy az idei évre kitűzött 3,8 százalék kétszerese is lehet a deficit.

Már most jókora lyukat találtak

"Már most jókora lyukat találtunk az idei költségvetésben, ezek után az új kormánynak azonnali intézkedésekre lesz szüksége" - mondta vasárnap este az MTV A szólás szabadsága című műsorában Varga Mihály, aki a Fidesz gazdasági tényfeltáró bizottságát vezeti.

A szakember szerint gazdasági vészhelyzet van Magyarországon, ugyanis jelenleg már mindenki kritikusan nyilatkozik az idei költségvetésről, a jegybank, a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is elmondta, hogy az idei hiány nem fog teljesülni.

Ráadásul Varga Mihály szerint a világgazdaságban sem zárható ki egy újabb válság, elég csak megnézni a dél-európai államok adósságproblémáit. "Könnyen lehet olyan helyzet a jövőben, hogy a hozzánk hasonlóan magas adóssággal rendelkező államok nem tudják finanszírozni adósságukat" - mondta az álamtitkár.

Forog a Föld: tudomásul kell venni a tényeket

A köztévé adásában Varga Mihály elmondta: az új kormány számára készülő tényfeltáró jelentés első részjelentése a hét végén vagy a jövő hét elején születhet meg. A szakember szerint akkor lehet majd pontosabb számokat mondani arról, mekkora lehet az idei költségvetési hiány, de a tavaly 29 közgazdász által prognosztizált 7-7,5 százalék reális lehet.

"Az IMF-nek tudomásul kell vennie a tényeket: mondhatjuk, hogy a Föld nem forog, de ettől még forog" - nyilatkozta Varga. Szerinte a költségvetés tarthatatlanságával kapcsolatos problémák olyan tények, melyekkel az előző kormányt kivéve már mindenki tisztában van Magyarországon.

"Az IMF-nek módosítania kell álláspontján a magyar költségvetéssel kapcsolatban, mi már ellenzéki pártként is elmondtuk a véleményünket a büdzsét illetően a nemzetközi szervezeteknek" - mondta az új kormány szakembere.

Negatív meglepetés lehet a 7,5 százalék


Az idei hiányt illetően először tavaly novemberben Matolcsy György mondta egy előadásában, hogy 7,3-7,5 százalékos lehet a deficit a tervezett 3,8 százalék helyett. Az azóta eltelt időben a görög adósságválság miatt több szakember is kifejtette, hogy várhatóan nehéz lesz majd megegyezni a hitelezőinkkel.

„Véleményünk szerint 5-5,5 százalék körül lehet az a hiánycél, ami a nemzetközi befektetők és az új magyar kormány számára is elfogadható lenne. Ebben azonban rengeteg egyszeri tétel is szerepelne, mint például a BKV és a MÁV konszolidálása” – vázolta fel egy május eleji sajtóbeszélgetésen Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője.

„Ha az Unió most engedné fellazítani a magyar költségvetést, akkor az precedenst teremtene például a görögök számára is, ezért várhatóan nehéz lesz meggyőzni őket” – tette hozzá Suppan.

Pesszimista a költségvetést illetően Barcza György, a K&H elemzője, aki a múlt héten az mfor.hu kérdésére elmondta: egyelőre ők is kíváncsian várják, mi lesz majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság álláspontja a magyar kormánnyal szemben a tárgyalásokon. Abban viszont ő is egyetért, hogy elsősorban a Bizottság meggyőzése lehet kemény dió a kormány számára.

"Az elmúlt húsz évet tekintve történelmi összevetésben még egy 7,5 százalékos idei hiány is pozitív lenne, hiszen 1990 óta egyetlen választási évben sem volt 8 százalék alatt a deficit. Ugyanakkor a piacok számára negatív meglepetést jelentene, ha a duplájára engednék el az idei hiánycélt" - vélekedik Barcza.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!