1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Román Nemzeti Bank (BNR) 7,8 százalékra módosította az idei éves infláció célértékét a korábbi 3,7 százalékról, miután a román kormány júliustól öt százalékponttal emelte a forgalmi adót.

Mugur Isarescu, a BNR kormányzója pénteken ismertette a központi bank vezetősége által korábban elfogadott, inflációról szóló jelentését, amely szerint a 2011-es célértéket is emelték. A BNR a jövő évben 3,1 százalékos inflációra számít a korábbi 2,8 százalék helyett.

A román kormány júliustól 24 százalékra emelte az áfát 19 százalékról a költségvetési bevételek növelése érdekében. Isarescu szerint elképzelhető, hogy az infláció enyhén meghaladja a 8 százalékot, de utána ismét csökkenni fog. A dohánytermékek esetében számítanak arra, hogy az áremelkedés meghaladja majd az áfanövekedés öt százalékos mértékét.

A forgalmi adó emelése után a román központi bank megállította monetáris politikájának enyhítését, és ezen a héten elemzői várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Elemezők szerint a román jegybank az idén már nem csökkenti az alapkamatot.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!