4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Sem a bankszövetségnek, sem az MNB-nek nincs tudomása arról, hogy a bankadó miatt bármely bank kivonulását tervezné a magyar piacról. A nagybankok tulajdonosai elkötelezettek a magyar piac iránt, mondták a hitelintézetek illetékesei az után, hogy egy magyar lap azt írta, a bankadó miatt hárman is a kivonulást fontolgatják.

A Népszava keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írta, hogy három bank gondolkodik a távozáson, azonban nem nevezte meg a pénzintézeteket, csak annyit közölt, hogy ezek mérlegfőösszegük alapján nem sokkal vannak az OTP mögött.

"Tudomásunk szerint egyetlen magyar nagybank külföldi tulajdonosa sem tervez a belátható időben kivonulást vagy a tevékenység megszüntetését Magyarországon" - cáfolta a felröppentett hírt az MTI-nek Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. Más kérdés, hogy az üzletpolitikákban lesznek módosulások a bevezetett bankadó és a bankokra háruló egyéb teher miatt - tette hozzá. A szakember szerint több külföldi bank jelezte: amikor mérlegelni kell majd, mely leánybanknak juttatnak tőkét vagy adnak pótlólagos finanszírozást, figyelembe veszik, mely országban milyen a jövedelemtermelő képesség.

A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) nincs tudomása arról, hogy a bankadó miatt bármely bank kivonulását tervezné a hazai pénzpiacról - mondta Király Júlia, az MNB alelnöke is egy keddi sajtótájékoztatón. Aláhúzta: a jegybank szerint a bankadó jelentős kockázata az, hogy csökkentheti a magyarországi bankszektor tőkevonzó képességét, és ezáltal hitelezési lehetőségeit, azaz a hazai bankpiacon tovább szűkülhet a vállalkozások és a háztartások hitelhez jutása.

A Raiffeisen Bank elkötelezett Magyarország iránt, nincs szándékában kivonulni a magyar banki piacról - írta e-mailben Peter Klopf, a bank szóvivője, a Bloomberg hírszolgálat keddi közlése szerint. A KBC is megerősítette elkötelezettségét a magyar piac iránt, és jelezte, nem kíván arról visszavonulni. Viviane Huybrecht, a KBC brüsszeli szóvivője kedden azt mondta, hogy Magyarország egyike a hazai piacaiknak, ahol jelen kívánnak lenni.

Andreas Treichl, az Erste vezérigazgatója még hétfőn a Financial Times hétfői számában egyebek között azt nyilatkozta, hogy nincs olyan körülmény, amiért hátat fordítanának Magyarországnak. Az Intesa Magyarországon stratégiailag érdekelt - jelentette ki a CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo csoport szóvivője, akit ugyancsak a Bloomberg idézett. A szóvivő hozzátette: a bank megbízható és hosszú távú befektető Magyarországon.

A Nemzetközi Bankárképző Központ (NBK) elemzése szerint a mérlegfőösszeg alapján a piacvezető Magyarországon az OTP Bank (20,7 százalék). Utána következik a K&H (10,1 százalék), az MKB Bank (9,4 százalék), az Erste Bank (9,2 százalék), a CIB (8,7 százalék) és a Raiffeisen (7,7 százalék). A magyar bankszektor az NBK elemzése szerint az első félévben 176,5 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 20,7 százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél.

Az NBK szerint az elmúlt időszak legjelentősebb fejleménye az, hogy a bankrendszer erősen polarizálódik: 6-8 bank a piaci körülményekhez képest továbbra is jó, illetve megfelelő jövedelmezőséggel bír, 9 bank kisebb-nagyobb mértékben veszteséges, míg a többiek a korábbi időszaknál jóval alacsonyabb eredményt képesek felmutatni. A bankoknak az NBK elemzése szerint 2010-ben közel 135 milliárd forint bankadót kell megfizetniük, amelynek a fele szeptember végéig volt esedékes. Az első félévi adózás előtti eredmény azonban 12 bank esetében nem nyújt fedezetet a bankadó első felének a befizetésére, nekik a szeptemberi befizetési kötelezettségből 20,5 milliárd forintot tőkével kell fedezniük.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!