1p

Az infláció mértéke a várakozásoknak megfelelően alakult januárban.

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, decemberhez viszonyítva pedig 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az év első hónapjában a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Miháry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: az általános forgalmi adó (áfa) csökkenése ellenére a vendéglátás 0,6 százalékkal drágult januárban az előző hónaphoz képest. Az érintett élelmiszereknél kisebb mértékben megjelent az áfa csökkentése, de a halhúsnak nincs nagy súlya a magyar lakosság fogyasztásában, így az élelmiszerek ára összességében 1,5 százalékkal emelkedett januárban az előző hónaphoz viszonyítva. A telefon- és internetszolgáltatások díjai ugyanakkor 3,7 százalékkal mérséklődtek az év első hónapjában.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!