4p

A héten publikált GDP-adatok vegyesek lettek, és bár gyorsulhat az ütem a második negyedévben, középtávon nem látni a 1,5 százaléknál nagyobb növekedés forrását, vélik a Raiffeisen Bank elemzői.

Jó eséllyel 2013-ra a rekordalacsony infláció éveként fogunk tudni visszaemlékezni köszönhető a bázishatásnak (ÁFA emelés és jelentős jövedéki adó emelés a megelőző évben), a nyomott gazdasági környezetnek (gyenge inflációs nyomás mind a keresleti mind a kínálati oldalon) és a rezsicsökkentésnek köszönhetően - írják a Raiffeisen Bank szakemberei heti elemzésükben. Amennyiben azonban 2014-ben kicsit jobb lesz a gazdasági környezet (ez nem lehetetlen) és a kormányzat nem kerít sor harmadik, negyedik, sokadik rezsicsökkentésre akkor borítékolható az infláció 2014 derekától történő megemelkedése, visszatérés a 3 százalék fölötti tartományba. Éppen ezért a jegybanki kamatcsökkentési sorozat a végéhez közelít.

Időben el lehet nyújtani ugyan ezt a kisebb léptékű kamatvágásokra történő átállással, de a meghirdetett 3-3,5 százalékos kamatsáv felső tetejénél aligha érdemes mélyebbre vagdosni az alapkamatot. Persze így még az idei összes hátralévő kamatdöntő ülésen lehet kamatot vágni (igaz, alkalmanként már csak 10 bázisponttal).

A GDP adatok vegyesek lettek: 0,1 százalékos, tehát elég lassú negyedéves növekedés mellett éves szinten 0,5 százalékos bővülést regisztrált a KSH. A magyar gazdaság újra növekedési fázisban van köszönhetően a mezőgazdaságnak és az építőiparnak, jegyzik meg az elemzők. A mezőgazdaság teljesítményét visszafoghatja az utóbbi időszak komoly szárazsága, az építőipar növekedésében pedig a választások előtti állami projektek vállalnak húzószerepet, mely faktor természetszerűleg jövőre enyhülni fog. Előretekintve úgy látják a Raiffeisen elemzői, hogy valamicskét gyorsabb növekedésre van kilátás az év második felében, jövőre pedig 1,5 százalékos bővülésre számítanak, de nem látják forrását annak, hogy ennél gyorsabb növekedés fenntartható módon alakuljon ki középtávon.

Az európai GDP-vel kapcsolatban a szakemberek a német gazdaság kiemelkedő adatát jegyzik meg. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy kevesebb munkaszüneti nap jutott most júniusra. A harmadik negyedévben visszalassulhat az eurózóna gazdasága, de a növekedés maga nem fog elapadni az elemzők szerint: várakozásuk szerint 0,1 százalékos bővülés lesz.

Az előttünk lévő csonka héten a devizahiteles program kapcsán várható a hírek felpörgése, így ideges kereskedésre lehet számítani. A bankszövetség ajánlata a hét végére várható. Ráadásul más piacbefolyásoló hír nincs is betervezve előre, ami extra súlyt adhat a kormányzati tervekről érkező híreknek - jegyzik meg az elemzésükben a szakemberek.

Történelmileg a legrosszabb teljesítményű hónap jön az USA-ban

Jövő héten az Egyesült Államokkal kapcsolatban a Fed júliusi jegyzőkönyve tartogathat izgalmakat. Talán egyértelműbb utalást kapunk ugyanis a QE3-as program visszavágásának kezdő időpontjáról. Emellett a jövő héten tartják a éves Jackson Hole-ban rendezett jegybankári konferenciát is. Azonban, mivel Bernanke nem vesz részt és Yellen is csak levezető elnök lesz, eseménytelenül zajolhat le a konferencia, ahol a korábbi években oly fontos QE bejelentések és előkészítések születtek.

A pénzáramlások a szokásos irányba folytatódtak. A részvényalapokat továbbra is vették - 32. heti beáramlás. Most főként a külföldi részvényalapokat vásárolták. Az elmúlt 16 hétben csak 2-szer volt erősebb beáramlás. A kötvényalapokat még mindig adják. A júniusi pénzügyminisztériumi statisztikák alapján rekord mennyiségű (az adatok 1977 óta fennálló történelme alapján) állampapírt adtak el a külföldiek, főleg Kína és Japán. Az egyre magasabbra törő hozamszintek mellett a saját valutájuk vásárlóerejének megőrzése miatt is szükség volt az eladásokra. A kisbefektetői optimizmus 6 heti mélyponton, úgy, hogy az elmúlt 5 hétből 4-szer esett. Pozitív, hogy az S&P 500-as részvényei között csökken a korrelációt, ami azt jelenti, hogy az egységes makrokép helyett az egyéni részvény és iparági előnyök/hátrányok kerülnek előtérbe.

Egyre komolyabban aggódnak a befektetők a szeptember miatt. Azon kívül, hogy történelmileg a legrosszabb teljesítményt nyújtó hónap, a Fed is várhatóan csökkenti QE3-as programjának mértékét és politikai csatározásokra (adósságplafon, kötelező kiadáscsökkentés) is sor fog kerülni. Nem véletlen, hogy a kockázati tőkealapok nagyjai, mint Soros György jelentős csökkenés elleni védelmet (put opció) halmoztak fel.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!