1p

Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár üdvözölte, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió támogatást nyújt a fizetésképtelenség határára sodródótt Görögországnak, és szorgalmazták, hogy Athén tegyen határozott lépéseket gazdasági nehézségeinek leküzdésére - közölte a washingtoni Fehér Ház.

Tájékoztatása szerint Obama és Merkel szerdán telefonbeszélgetésben vitatta meg a görög válsággal kapcsolatos helyzetet. A Fehér Ház közleménye szerint a felek "megvitatták annak fontosságát, hogy Görögország tegyen határozott lépéseket, az IMF és Európa pedig nyújtson jól időzített támogatást a görög gazdasági nehézségek leküzdéséhez".

Az Egyesült Államok mindeddig távol tartotta magát a görög válság kezelésétől azért, hogy Európa végezhesse azt. A görög adósságválság azonban már az amerikai gazdaságra is kihat. A Görögország és más európai országok esetleges fizetésképtelenségével kapcsolatos aggodalmak hatására ugyanis az amerikai dollár az utóbbi időben jelentősen erősödött az euróval szemben. Ez pedig veszélyeztetheti az amerikai exportot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!