2p

A leköszönő pénzügyminiszter úgy látja, minimális gazdasági növekedés már az idei évben is leképzelhető.

A költségvetés helyzetét alapvetően nem javítja a tervezettnél kedvezőbb gazdasági növekedés (a 2010. évi költségvetés még 0,9 százalékos GDP visszaesés alapján készült), mivel a növekedési többlet elsősorban az export felfutásának következménye, márpedig az sem több társasági adót, sem több áfa bevételt nem jelent - magyarázta az ügyvezető pénzügyminiszter.

Az államháztartás idei helyzetét elemezve Oszkó elmondta: a központi kormányzat 13533 milliárd forint összegű kiadással számolt, ebből május végéig 5976 milliárd forint elköltése várható, azaz 7557 milliárd, a teljes összeg 56 százaléka marad a képzeletbeli kasszában. Hozzátette azt is, hogy az 57 milliárd forintos általános tartalékból 37 milliárd, míg a stabilitási és kamatkockázati tartalék 150 milliárd forintos összegének 100 százaléka az új kormány rendelkezésére áll. Ugyanakkor Oszkó Péter megjegyezte, hogy az utóbbi összeg elköltésével nem számolt a Bajnai-kormány.

"Magyarországnak nincsenek finanszírozási problémái, Magyarország finanszírozási helyzete stabil, az év elején felvett kétmilliárd dolláros kölcsönnel az ország letudta az idei külső finanszírozási tervét" - fogalmazott a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy az IMF által rendelkezésre bocsátott hitelkeretből 6 milliárd euró még az ország rendelkezésére áll.

A Malév aligha működhet a jelenlegi formában a mostani adósságállománya mellett, ezért az adósságállomány átstrukturálására, illetve diszkontálására lehet szükség - felelte az MTI kérdésére a pénzügyminiszter.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!